Nagyvilág

Öt hónapos baba is van az első krími menekültek között

Megérkezett Lengyelországba a Krím félszigeti menekültek első csoportja - jelentette kedden a TVN lengyel kereskedelmi televízió.

Összesen 32-en vannak, családok gyerekekkel, a legkisebb öt hónapos. Néhány óra alatt hozták meg a nehéz döntést, hogy hátrahagyva barátaikat, munkájukat, javaikat, idegen országban keresnek menedéket. Csak a legszükségesebb holmikat hozták magukkal. Több ezer kilométert utaztak a lengyel határig. Addig szeretnének Lengyelországban maradni, amíg az ukrajnai helyzet le nem csillapodik.

Lengyelországban menekültstátusért folyamodnak, amely lehetővé tenné számukra a lakhatást és a munkavállalást. A külföldiekkel foglalkozó lengyel hivatal (UDSC) átmenetileg egy menekültszálláson helyezte el őket. Elmondták, hogy félnek a háborútól, féltik gyermekeik biztonságát. Néhányan arról is beszámoltak, hogy idegen emberek fenyegették őket.    Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter közölte, hogy a menekültek ügyében több megoldást fontolgatnak. Feltételezik, hogy újabb menekültcsoportok fognak érkezni, és arra is felkészülnek, hogy lengyelországi tartózkodásuk hosszú ideig fog tartani. Ezért arra a lehetőségre is gondolnak, hogy egy kisebb menekültvárost építenének 5-6 ezer ember számára.

Az ukrán határőrség adatai szerint az orosz katonák által elfoglalt Krímből eddig mintegy ezer, különböző nemzetiségű ukrán állampolgár menekült el. Többségük Nyugat-Ukrajnában keresett menedéket.

Az ukrán statisztikai hivatal 2013. novemberi adatai szerint a Krím 2 millió lakosának 58,5 százaléka orosz, 24,3 százaléka ukrán, 12,1 százaléka krími tatár, 1,4 százaléka fehérorosz, 1,1 százaléka örmény és 2,6 százaléka különböző más népcsoportokhoz tartozik.

Az UDSC adatai szerint az idei évben eddig 147 ukrán állampolgár folyamodott menekültstátusért Lengyelországban. A tavalyi egész évben összesen 46-an voltak. A lengyel hivatal a megnövekedett igényekre való tekintettel hirdetésekben keres önkéntes ukrán tolmácsokat, főként az Ukrajnával határos lublini és kárpátaljai vajdaságok területén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik