Nagyvilág

Ukrajna döntött: harcol a Krímért

Elvi nyilatkozatot fogadott el az ukrán parlament az Ukrajna "felszabadításáért" folytatandó harcról.

A nagy többséggel elfogadott dokumentumban a kijevi törvényhozás felszólítja a nemzetközi közösség minden tagját, hogy ne ismerje el az úgynevezett Krími Köztársaságot, illetve a terület Oroszországhoz való csatolását – tudósít az MTI. A parlament az ukrán nép nevében kinyilatkoztatta, hogy „a Krím Ukrajna része volt, most is az, és az is marad”. „Az ukrán nép soha, semmilyen körülmények között nem hagy fel a Krím megszállóktól való felszabadításáért folyó harccal” – olvasható a parlamenti nyilatkozatban.

Ukrajna kezd keményebben fogalmazni. Olekszandr Turcsinov ukrán házelnök, ügyvivő államfő szerdán ultimátumban követelte Szerhij Hajduk ellentengernagy, az ukrán haditengerészet parancsnokának szabadon engedését. Figyelmeztette az orosz katonákat és a krími kormányt: ha kijevi idő szerint este kilenc óráig nem hagynak fel mindenféle provokációval az ukrán katonákkal szemben, valamint nem engedik szabadon az ellentengernagyot, továbbá minden foglyul ejtett katonát és polgári személyt, akkor a kijevi vezetés megteszi a megfelelő intézkedéseket, beleértve “technikai és technológiai jellegűeket” is. Hajdukot és hét katonát szabadon is engedtek.

Az amerikai elnök kizárta, hogy az USA bármiféle katonai beavatkozást hajtson végre Ukrajnában, miközben az ENSZ Biztonsági Tanácsában éles szóváltás zajlott az amerikai és az orosz nagykövet között. A részletek itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik