Nagyvilág

Nemkívánatos személy lett Romániában az Új Magyar Gárda tagja

Persona non grata lett öt évre Romániában Mikola Béla - közölte a román Mediafax hírügynökség.

A döntést a Romániában élő magyar állampolgárról a bukaresti ítélőtábla hozta meg a román belügyminisztérium kezdeményezésére. Az ítélet alapfokon született meg, az értesítéstől számított tíz napon belül támadható meg, de már most végrehajtható.

A román belügyminisztérium hétfőn közölte, hogy négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába. Ugyancsak egy évre kitiltották Romániából Tyirityán Zsoltot, a Betyársereg tagját és Mikola Bélát. Mikolának a nemkívánatos személlyé nyilvánítását is kezdeményezte a belügyi tárca. A román hatóságok szerint neki marosvásárhelyi lakcíme van.

A négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

A román belügyminisztérium a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetés után jelentette be a négy magyar állampolgár elleni intézkedést. Előzőleg  Traian Basescu román államfő kérte a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását Romániából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik