Nagyvilág

Szélsőséges magyarokat tiltottak ki Romániából, Vona ellen eljárás indult

Több magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltották meg a román hatóságok, arra hivatkozva, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén - derült ki a román belügyminisztérium pénteki közleményéből, amit az MTI tett közzé.

Monica Daibog szóvivő rövid sajtóértekezletén nem kívánta megnevezni az érintetteket, csak annyit közölt, hogy a belügyminisztérium nemkívánatossá nyilvánításukat is kezdeményezte az illetékes bíróságon. Újságírói kérdésre Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről azt mondta, ellene büntetőjogi eljárás indult. A szóvivő szerint felveszik a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, hogy az kitiltott személyek is értesüljenek kitiltásukról.

A külföldiek státusát szabályozó 2002-ben elfogadott 194-es számú sürgősségi kormányrendelet szerint öttől tizenöt évig terjedő időtartamra nemkívánatosnak nyilvánítható az, aki a nemzetbiztonságot, illetve a közrendet veszélyeztető tevékenységet folytatott, vagy megalapozottan gyanúsítható, hogy szándékában áll ilyen tevékenységet folytatni. A belügyminisztériumnak a bukaresti táblabírósági ügyészséghez kell benyújtania keresetet, ez utóbbi kijelöl egy ügyészt, amely a bukaresti táblabírósághoz fordul a kormány kérésével, így a bíróságnak kell eldöntenie, hogy indokolt-e vagy sem egy személy nemkívánatossá nyilvánítása.

Traian Basescu román államfő kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából, az előző napi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva.

A román média nem a tüntetők által elfogadott, a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványra, hanem “magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt a Székely szabadság napjáról szóló tudósításokban. A román lapok és hírtelevíziók hangsúlyozták, hogy a rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a “Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, ez utóbbiakat téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért.

Basescu a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel csütörtökön a Romániába látogató magyar politikusokat, és kilátásba helyezte, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Kijelentette: a választási kampány idején sok magyarországi politikus érkezik Romániába, és előre figyelmeztetni szeretné őket, bárkit könnyűszerrel ki lehet utasítani, ha nem tartja tiszteletben a román törvényeket és alkotmányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik