Nagyvilág

Nem repült át Ukrajna felett a Wizz Air

Az Aeroflot és a Transzaero orosz légitársaságok járatai csütörtöktől megváltoztatták útvonalukat: megkerülik Ukrajna légterét. Állítólag a Wizz Air is Lengyelországon és Fehéroroszországon át repült.

Az intézkedés nem vonatkozik – a Krími kivételével – az ukrajnai járatokra. Nem hivatalos értesülések szerint a légitársaságok az orosz hatóságok ajánlása nyomán döntöttek így – írta pénteken a Travel.ru orosz hírportálra hivatkozva az MTI.

A változtatás egyebek mellett a Moszkvából Isztambulba, Athénbe, Tel-Avivba, Antalyába, Hurgadába, Sarm-es-Sejkbe, a dél-oroszországi Anapába és a krími Szimferopolba tartó járatokat érinti. A korábban az ukrán légtéren áthaladó járatok most keletebbre – Voronyezs, Rosztov-na-Donu és Krasznodar orosz városok felett –  repülnek el.

Más járatok nyugati irányban – Lengyelországon és Fehéroroszországon át – kerülik meg Ukrajnát, például az Aeroflot Belgrádból és Szófiából Moszkvába tartó járata. Ez utóbbi járatnak így másfél órával nő meg a menetideje.

A portál úgy tudja, hogy a Wizz Air Budapest-Moszkva járata is Lengyelországon és Fehéroroszországon át repült március 13-án.

A portál szerint más légitársaságok vagy nem kaptak ilyen ajánlást, vagy nem vesznek róla tudomást. Kivételt képez a S7 Airlines légitársaság szibériai járata, amely Rosztov-na-Donun és Voronyezsen keresztül repült Szimferopolba. Egy egyiptomi légitársaság, a NordWind Airlines is megkerülte Ukrajnát. A légitársaságok többi járata továbbra is a szokásos útvonalon, Ukrajnán keresztül repült. Az Oroszország és Ukrajna közötti légi járatok útvonala nem változott, csak a járatok száma csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik