Nagyvilág

Négy halott a New York-i robbanásban

Több mint hatvanan megsérültek, kilenc ember tűnt el - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.

Négyre emelkedett a New York-i gázrobbanás halálos áldozatainak száma. A nagy erejű robbanás szerda reggel döntött romba két épületet Manhattan északi részén, Harlemben. Egy bérlő elmondta, hogy a házban lakók folyamatosan erős gázszagra panaszkodtak az elmúlt hetekben.

A robbanás mértékét mutatja, hogy a szétszóródott törmelék miatt a környéken leállították a vasúti közlekedést. A mentőalakulatok csak este kezdhették meg az áldozatok keresését a téglatörmelékek, szétroncsolódott fagerendák és deformálódott fémtárgyak között. A munkálatok során hőkamerát is használnak a roncsok átkutatására. A mentők erőfeszítéseit a fagypont körüli hideg, valamint egy eltörött főnyomócső miatt keletkezett nagy üreg is nehezíti.

A 24 éves Emanuel Rivera, aki a környéken lakik, azt mondta, hogy hatalmas robajt hallott, majd füstoszlop emelkedett a levegőbe. Mindent lángok borítottak el. Ő is erős gázszagot érzett a környéken kedd este.

Két hete volt ellenőrzés

Az egyik összedőlt ház szerencsésen megmenekült lakója, Ruben Borrero azt mondta, hogy néhány héttel ezelőtt az erős gázszag miatt riasztották a tűzoltókat. A hatóságok ugyanakkor azt állítják, nincs nyoma annak, hogy a lakók panaszt tettek volna. Azt is vizsgálják, vajon a gáztársaság fővezetéke hibásodott-e meg vagy valamelyik lakásban lévő csőhálózat.

A fővezeték műanyagból és öntöttvasból készült, a rajta lévő dátum szerint 1887-ben – mondta Edward Foppiano, a Con Ed energiaszolgáltató elnökhelyettese. Hozzátette ugyanakkor, hogy az épülettömbben február 28-án ellenőrizték a hálózatot, de semmi gondot nem találtak.

Olvasói sztorik