Nagyvilág

A tengerbe zuhant egy utasszállíó

A Malaysia Airlines légitársaság közölte, hogy elvesztette a kapcsolatot egyik gépével, amelynek fedélzetén 227 utas és 12 fős személyzet tartózkodott.

A Boeing 777-200-as típusú gép Kuala Lumpurból tartott Pekingbe, amikor szombat reggel, mintegy két órával a felszállás után megszakadt vele a kapcsolat. A gép ekkor Vietnam légterében volt, vagyis nem lépett Kína légterébe, és nem is vette fel a kapcsolatot a kínai légi irányítással. A kínai polgári légi forgalmi hatóság (CAAC) közlése szerint amikor megszakadt vele a kapcsolat, Ho Si Minh-város légiirányitói által felügyelt légtérben tartózkodott – tudósít az MTI.

A tengerbe zuhanhatott

A vietnami állami média szerint Tho Chu sziget közelében a tengerbe zuhant az utasszállító. Tho Chu szigete, amelynek közelében a Malaysia Airlines a tengerbe zuhanhatott, a Thai (Sziámi)-öbölben fekszik, a dél-vietnami Ca Mau városától mintegy kétszáz kilométerre nyugatra.

Kína két hajót küldött a térségbe. A mentésben részt vevő vietnami kutatócsoport egyik illetékese közölte, hogy gép által leadott jelet észleltek, amely a legdélebbi vietnami tartománytól, Ca Mautól mintegy 220 kilométere délnyugatra fekvő térségből érkezett. Nem sokkal később azonban a Reuters és Hszinhua hírügynökség is megszólaltatta Pham Hient, a vietnami kutatóközpont vezetőjét, aki ezt határozottan cáfolta, mondván, nincs is olyan berendezésük, amellyel meg tudnák határozni a leadott jel forrásának hollétét.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Nincsenek magyarok

Nincsenek magyar állampolgárok a Malaysia Airlines eltűnt gépén – derült ki a légitársaság CNN hírtelevízió által közvetített szombati Kuala Lumpur-i sajtótájékoztatóján, amelyen közzétették utasok nemzeti hovatartozását.

A tájékoztató szerint a gépen 14 ország állampolgára tartózkodott, a legtöbben közülük – 152-en – kínaiak és malajziaiak, de osztrák, holland, francia, ukrán, orosz, amerikai, ausztrál, új-zélandi és tajvani állampolgárok is vannak köztük.

Jól ismerik a pilóták a Boeinget

Amióta 1995-ben levegőbe emelkedte a Boeing 777-esek, nem történt velük baleset, egészen tavaly nyárig, amikor egy ugyanilyen gép lezuhant landoláskor a San Franciscóban. Az Asiana Airlines légitársaság gépének három utasa halt meg.

A CNN amerikai hírtelevízió által megszólaltatott szakértők szerint a Boeing 777-200 biztonságos és rendkívül korszerű, erősen “automatizált” gép, amelyet nagyon jól ismernek a malajziai pilóták. A malajziai légitársaság száz gépéből 15 Boeing 777-es.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik