Nagyvilág

Beszólt Moszkva az EBESZ-nek

Az orosz külügyminisztérium pénteken közleményben bírálta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ), amiért a szervezet megfigyelői a krími hatóságok hivatalos meghívását be nem várva próbáltak bejutni a félszigetre.

Moszkva véleménye szerint a megfigyelők az EBESZ alapelvét, a konszenzust megkerülve próbáltak bejutni a Krímbe, figyelmen kívül hagyva Oroszország véleményét és ajánlását, meg sem várva a krími hivatalos hatóságok meghívását.

Az orosz külügyminisztérium szerint az EBESZ sok tagállama és végrehajtó szervei a kettős mérce legrosszabb hagyományait alkalmazták az ukrajnai helyzetre, amikor szó nélkül hagyták a nacionalista és neonáci hangulatok növekedését, és “nem vették észre” a szélsőséges erők erőszakos cselekedeteit.

“Miközben rosszul leplezett kísérleteket tettek arra, hogy szemet hunyjanak a Kijevben és Nyugat-Ukrajnában elkövetett bűntények felett, szoros figyelemmel követték a törvényes krími hatóságok arra irányuló tevékenységét, hogy a félsziget önállóan döntsön saját jövőjéről” – áll a közleményben.

Moszkva meggyőződése szerint az ukrajnai helyzet stabilizációjában való nemzetközi közreműködés csak abban az esetben lehet hasznos és hatékony, ha tárgyilagos lesz – értesült az MTI. Ezért az EBESZ-nek mindenekelőtt el kell ítélnie a “kijevi Majdan aktivistáinak” erőszakos cselekedeteit, törvénytelennek kell nyilvánítania a kijevi államcsínyt, és a különböző ukrajnai politikai erők tervszerű, következetes együttműködésével meg kell kezdenie a február 21-i megállapodás végrehajtására vonatkozó munkát – fejeződik be az orosz külügyminisztérium közleménye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik