Nagyvilág

Az uniót és Amerikát hibáztatja Klaus az ukrán válságért

A volt cseh köztársasági elnököta húsz évvel ezelőtti jugoszláviai helyzetre emlékezteti az ukrán-orosz konfliktus.

Václav Klaus volt cseh államfő szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt hozzájárult a mai ukrajnai válsághelyzet kialakulásához, így mindkettőt felelősség terheli.

A cseh köztársasági elnöki bársonyszékből egy éve távozott politikus csütörtökön Brünnben tragikusnak és reménytelennek minősítette az ukrajnai helyzetet.

“Az ukrán állampolgárok nem érdemlik meg, hogy országukkal játsszanak. Engem ez a húsz évvel ezelőtti Jugoszláviára emlékeztet. Az ottani véres konfliktust szintén külföldről provokálták ki. Attól félek, hogy valami hasonló kezdődik Ukrajnában is” – mondta Klaus újságíróknak.

Szerinte mindezért nagymértékben az EU és Washington a felelős, mivel támogatták az ukrajnai tüntetéseket – fejtette ki a volt államfő.

Az ukrajnai válságért Klaus már korábban is nagyrészt a Nyugatot tette felelősség. Úgy fogalmazott: megérti az oroszokat. A politikus úgy véli, Oroszországnak nem okoz örömet mindaz, ami Ukrajnában történik.
“Vlagyimir Putyin államfő olyan politikus, mint a többiek, semmivel sem különbözik tőlük. Mindenki igyekszik megvalósítani céljait. Ő sem lehet boldog amiatt, ami Ukrajnában történik, és amiatt sem, hogy ebbe Oroszországot belerángatták” – jelentette ki Klaus.

Václav Klaus volt cseh államfő szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt hozzájárult a mai ukrajnai válsághelyzet kialakulásához, így mindkettőt felelősség terheli.

A cseh köztársasági elnöki bársonyszékből egy éve távozott politikus csütörtökön Brünnben tragikusnak és reménytelennek minősítette az ukrajnai helyzetet, azt mondta, hogy a húsz évvel ezelőtti jugoszláviai helyzetre emlékezteti.

“Az ukrán állampolgárok nem érdemlik meg, hogy országukkal játsszanak. Engem ez a húsz évvel ezelőtti Jugoszláviára emlékeztet. Az ottani véres konfliktust szintén külföldről provokálták ki. Attól félek, hogy valami hasonló kezdődik Ukrajnában is” – mondta Klaus újságíróknak.
Szerinte mindezért nagymértékben az EU és Washington a felelős, mivel támogatták az ukrajnai tüntetéseket – fejtette ki a volt államfő.

Az ukrajnai válságért Klaus már korábban is nagyrészt a Nyugatot tette felelősség. Úgy fogalmazott: megérti az oroszokat. A politikus úgy véli, Oroszországnak nem okoz örömet mindaz, ami Ukrajnában történik.
“Vlagyimir Putyin államfő olyan politikus, mint a többiek, semmivel sem különbözik tőlük. Mindenki igyekszik megvalósítani céljait. Ő sem lehet boldog amiatt, ami Ukrajnában történik, és amiatt sem, hogy ebbe Oroszországot belerángatták” – jelentette ki Klaus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik