Nagyvilág

Ukrán válság: Putyinnal tárgyalt Obama

Az amerikai elnök másfél órán keresztül győzködte az orosz elnököt, hogy ennek nem lesz jó vége, Putyin azonban nem visszakozik, sőt, jelezte, hogy Ukrajna más pontján is megjelenhetnek az orosz katonák.

Az Ukrajnában kialakult rendkívüli helyzetről tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök szombat este telefonon.

Putyin nem hátrál

A Kreml sajtószolgálata szerint másfél órás volt a beszélgetés. Az orosz elnök azt hangsúlyozta, hogy “amennyiben továbbterjed az erőszak Ukrajna keleti régióira és a Krímre, akkor Oroszország fenntartja magának a jogot saját érdekei és az ott élő orosz ajkú lakosság megvédelmezésére”.

Putyin felhívta a figyelmet, hogy reális veszélyek fenyegetik az ukrán területen tartózkodó orosz állampolgárok, megannyi honfitársa életét és egészségét. Ezért elképzelhető, hogy Oroszország nemcsak a Krímbe vezényel katonákat, hanem minden olyan ukrán területre, ahol az orosz ajkúak többségben vannak – olvasható a Kreml honlapján.

Az orosz katonai erő ukrajnai bevetése kapcsán Obama által hangoztatott aggodalmakra válaszul az orosz elnök utalt a – megfogalmazása szerint a jelenlegi kijevi hatalom által lényegében ösztökélt – ultranacionalista elemek provokációs, bűnös akcióira.

Visszavonulást kért Obama

A washingtoni Fehér Ház közleménye szerint Obama követelte Putyintól, hogy Oroszország rendelje vissza a kivezényelt orosz alakulatokat krími bázisukra, tartózkodjon az ukrán válságba való mindennemű beleavatkozástól, és figyelmeztette őt, hogy Oroszország “egyre jobban el fog szigetelődni a nemzetközi közösségtől, ha folytatja az ukrajnai intervenciót”.

Az amerikai elnök kijelentette, hogy Oroszország egyértelműen megsértette Ukrajna szuverenitását és területi integritását katonai alakulatok Ukrajnába vezénylésével, ami egyúttal a nemzetközi jognak és az ENSZ Alapokmányának a megsértése. Arra biztatta Putyint, hogy Moszkva békésen tárgyaljon a kijevi hatóságokkal abbéli aggodalmáról, hogy Ukrajnában hogy bánnak az orosz anyanyelvűekkel. Ha szükséges, ehhez kérjen nemzetközi segítséget. Az Egyesült Államok kész részt venni a segítségnyújtásban – tette hozzá. Obama elismerte viszont, hogy Ukrajnának és Oroszországnak szilárd történelmi és kulturális kapcsolatai vannak, és hogy meg kell védeni az ukrajnai orosz ajkúak és más kisebbségek jogait.

Amerika lemondta az oroszországi G8-találkozót

Az Egyesült Államok felfüggeszti részvételét a G8-as országcsoport júniusra tervezett, az oroszországi Szocsiban megrendezendő gazdasági csúcstalálkozójának előkészítésében – közölte az elnök, megerősítve ezzel egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő korábbi bejelentését.

Francois Hollande francia elnök is felhívta Putyint, és arra kérte, hogy Oroszország tartózkodjon az erő alkalmazásától Ukrajnában, és a nemzetközi közösséggel közösen keresse a kiutat a válságból – közölte az Elysée-palota. Hollande elmondta, hogy nagyon aggasztja az ukrajnai helyzet.

A francia államfő az ukrajnai helyzetről beszélt szombat este Obamával, Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével és Angela Merkel német kancellárral is. Putyint telefonon felhívta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is szombaton.

Elszabadult a pokol Harkivban

Közben ijesztő fevételek kerültek nyilvánosságra Ukrajna második legnagyobb városából, ahol egymásnak mentek az ukrán- és az oroszpártiak. A középületeket sem kímélte a többezres tömeg. A videókat itt láthatja.

A tegnapi ukrajnai eseményekről itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik