Nagyvilág

Felfüggesztették Murszi kémkedési perét

A védelem a bírói testület leváltását kérte.

A per február 16-án kezdődött, a tárgyalást azonban különböző okokból ezelőtt már kétszer elnapolták.

“A bíróság úgy döntött, hogy egészen addig felfüggeszti az eljárást, amíg nem születik döntés a védelem által benyújtott kérelem ügyében” – közölte az ülést vezető bíró a tárgyalóteremben helyet foglaló hallgatósággal.

A vádlottak többségének a korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan egy hangszigetelt üveggel borított ketrecben kellett lenniük az ülés alatt. Murszit és korábbi tanácsadóját ezúttal azonban egy más típusú ketrecben helyezték el, ők a tárgyalás alatt hátat fordítottak a pulpitusnak és azt skandálták, hogy: “Le a hadsereg uralmával!”.

Egy fellebbviteli bíróság a tervek szerint március elsején fogja megvizsgálni az indítványt.

A kairói büntetőbíróság ugyanebből az okból napolta el hétfőn Murszi egy másik perét is, amelyet börtönszökés szervezése miatt indítottak ellene és százharminc másik vádlott ellen.

Még három per

Az egyiptomi hatóságok Murszi mellett az őt támogató Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet további harmincöt, “terroristának” nevezett tagját fogták perbe, akik 2005-ben állítólag szélsőségeseket szándékoztak a Gázai övezetbe küldeni, hogy ott a Hamász palesztin iszlamista szervezet segítségével, a Hezbollah libanoni síita milícia és az iráni Forradalmi Gárda által katonai kiképzésben részesüljenek, majd Egyiptomba visszatérve a Sínai-félszigeten működő terrorcsoportokhoz csatlakozzanak. Bíróság elé állították többek között Mohamed Badíét, a Muzulmán Testvériség vezetőjét és helyettesét, Hairat es-Sátert. A vádlottakra halálbüntetés is kiszabható.

A hadsereg tavaly július 3-án buktatta meg Mohamed Murszi elnököt, az iszlamista mozgalom hívei azóta rendszeresen tüntetnek az országban, nem ritkák a demonstrálók és a hadsereg közötti összecsapások, amelyekben eddig több mint ezer ember vesztette életét.

Murszit megbuktatása óta börtönben tartják fogva. Az exelnök ellen a hatóságok további három pert indítottak börtönszökés szervezése, híveinek gyilkosságra uszítása és a bíróság megsértése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik