Nagyvilág

Diákok mentek egymásnak Ungváron

Közel ezer hallgató tüntetett kedden Ungváron, a nemzeti egyetemen, nagyobb részük a rektor lemondását, a többiek a tisztségében maradását követelték.

Dulakodás tört ki a tüntető diákok közt Kárpátalja legnagyobb és legrégibb felsőoktatási intézménye, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektori hivatalának épületében, ahol az intézmény tudományos tanácsa Fegyir Vascsuk rektor leváltásáról döntött.

Az egyetem vezetőjének távozását hónapok óta követelte a diákok nagy része, szerintük ugyanis a rektor intézményesítette a korrupciót az egyetemen, ahol a szigorlatokért és vizsgákért – tanulmányi előmeneteltől függetlenül – mindenkinek csúszópénzt kell fizetnie.

A diákok kisebb – az ellentábor szerint lefizetett – része Vascsuk maradását követelte. A tudományos tanács azzal a javaslattal állt a lázongó diákok elé, hogy az új rektor megválasztásáig Fegyir Sandor, a turisztikai tanszék ismert vezetője irányítsa az UNE-t.

A hírre az egyetemisták ellene kezdtek tüntetni, mert szerintük Sandor szorosan együttműködött a Janukovics-rezsimmel. Olyan ideiglenes rektor kinevezését követelték, aki – mint fogalmaztak – nem kollaborált a bukott rendszerrel, ám végül elfogadták a testület döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik