„Ukrán vagyok, kijevi, és most a városom központjában vagyok. Szeretném, ha tudnátok, miért van több ezer ember az utcán…” Így kezdődött az az alig két perces a kijevi pokolból érkező segélykérő videó, ami a múlt héten – nem túlzás – az egész világot bejárta: a mai napig több, mint 7 millióan látták, ám ennél jóval többen osztották meg ismerőseikkel.
A videóban szereplő lány, Julia vállalta, hogy a The Daily Beastnek egy Skype-interjúban beszél arról, mi indította a szereplésre, miért vállalta, hogy a tüntetők arca legyen, és arról, hogy a videó üzenete miért fontosabb most, mint bármikor előtte.
Mint mondja nem érzi magát hősnek, annál is inkább, mert a felkérésre először nem is akart igent mondani. Mint mondja, végül engedett az amerikai filmrendező, Ben Moses (Jó reggelt, Vietnám) győzködésének, és rábólintott a dologra, de még akkor sem boldog miatta, ha tudja, hogy a kisfilm hatására sokan siettek a tüntetők segítségére. „Túl nagy árat fizettünk ezért a „sikerért” – mondja, majd hozzáteszi, arról álmodott, hogy valami egészen mást készít majd. Olyasvalamit, amiben a főszerepet az élet nagyszerű, pozitív dolgai játsszák, mint a szépség, a művészet, vagy a szerelem. „Az országom legszebb részei.”
Julia, aki a vezetéknevét nem árulta el, szeretné, ha a nyilvánosság tudná, hogy a kijevi harcok célja nem az, hogy az egyik kormányt leváltsa egy másik. „A cél az, hogy lehetőséget kapjunk a valódi fejlődésre. Ha veszítünk, nem csak a gazdasági növekedés lehetőségét veszítjük el, hanem a reményt is.”
A lány egyébként önkéntesként vett részt a tüntetéseken: három hónapja segít a sérültek ellátásában és kezelésében. Jelenleg nincs a Majdanon, Kijeven kívül rekedt, mert mint mondja, mostanra képtelenség visszajutni a belvárosba. Azt is hozzáteszi ettől függetlenül – és attól, hogy a családja mindent megtesz, hogy lebeszélje – meg fog próbálni visszamenni, mert tudja, hogy ott a helye.
„Annyira büszke vagyok azokra, akik mindezt végigcsinálták, akikben nem volt egy szemernyi félelem sem, hanem a munkájukat és az addigi életüket hátrahagyva az utcára vonultak. Azokra, akik a saját pénzükből vettek gyógyszereket és akik a saját egészségüket és biztonságukat is kockára tették az ügyért. Csodálom őket. Amikor a nagyapám megkérdezte „Miért kell ott lenned? Mondd meg, miért maradsz ott?”, azon kaptam magam, hogy csak egy jó válasz létezik erre a kérdésre. Éspedig: „Hogy ne lennék ott?”
