Nagyvilág

Az ingatlanadóból a válásba menekülnek a sanghajiak

A családi állapot megváltoztatás sokaknak olcsóbb volt, mint az adófizetés.

A statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint a kelet-kínai metropoliszban tavaly több mint 60 ezer válást regisztráltak, csaknem 17 ezerrel többet, mint egy évvel korábban.

A lakáspiacot hűtenék

A válások száma tavasszal kezdődően meredek emelkedést mutat, elsősorban a fiatalok és középkorúak körében. Ennek oka az a március elsején életbe lépett, a túlfűtött ingatlanpiac lehűtésére hozott rendelkezés, mely a második otthonok vásárlása után 20 százalékos ingatlanadó fizetését teszi kötelezővé, míg korábban ez az adónem nem létezett a városban.

Az illeték fizetésének elkerülésére a máig népszerű befektetési formának számító ingatlanvásárt megelőzően a házaspárok elválnak, s a lakást az ingatlannal még nem rendelkező férj vagy a feleség vásárolja meg, majd az üzlet nyélbeütését követően a házasságot ismét regisztrálják.

Pekingben hasonló a helyzet

A helyi lapok korábbi híradásai szerint a gyakorlat mindennapossá vált a városban: emiatt gyakran a gyermeket várók, vagy csupán hónapokkal korábban összeházasodott párok is házasságuk felbontását kérik. Ugyanez a szabályozás van életben a fővárosban, Pekingben, ahol az előzetes adatok szerint egy év alatt 40 százalékkal nőtt a válások száma.

Hasonló trendet mutat a kelet-kínai Nanking városa, ahol szintén megduplázódott a válások száma az elmúlt év során. Az itteni szabályok a családok által vásárolható ingatlanok számát korlátozzák. Az egyedülállóak és elváltak kivételt jelentenek a rendelkezés alól, a több lakásra vágyók számára így itt is a válás a legkényelmesebb megoldás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik