Nagyvilág

Eltérítettek egy repülőt

A helyi média arról adott hírt, hogy a gépet harci repülőgépek kísérték a genfi légi kikötőig.

A genfi rendőrség közlése szerint a gépet a másodpilóta térítette el, aki menedékjogot követelt magának Svájcban. A 30 éves etióp férfi akkor vette át az irányítást a gép felett, amikor a pilóta kiment vécére. Az eltérítő ezután magára zárta a pilótafülkét, és Genf felé vette az irányt. A landolást követően a pilótafülke ablakából egy kötélen leereszkedve elhagyta gépet, de a rendőrök feltartóztatták és őrizetbe vették.

A légitársaság közlése szerint a gép utasai és a személyzet tagjai biztonságban vannak, és a rendőrség is megerősítette, hogy az incidens során senki sem sérült meg. A másodpilótánál nem volt fegyver, és az utasok biztonsága egy percig sem forgott veszélyben – közölték a genfi hatóságok.


Fotó: MTI/EPA/Salvatore De Nolfi

Az etióp állami tévé jelentése szerint a gépen 193 utas tartózkodott, köztük 140 olasz állampolgár. Az utasok helyi idő szerint reggel nyolc után rendőri kísérettel, egyenként, kezüket a tarkójukra téve hagyták el a gépet. A repülő landolását követően a repteret “meg nem nevezett biztonsági incidensre” hivatkozva átmenetileg lezárták, de a légi forgalom kilenc óra előtt újraindult.

Korábban a helyi média arról adott hírt, hogy a gépet harci repülőgépek kísérték a genfi légi kikötőig. A Flightradar24 nevű internetes repülőgép-követő szolgáltatás szerint a Boeing 767-es típusú utasszállító jó néhány kört tett Genf felett, mielőtt leszállt volna a reptéren.

Az Ethiopian Airlines 702-es járata helyi idő szerint éjfél után fél órával szállt fel az etióp fővárosból, Addisz-Abebából, és négy óra negyven perckor kellett volna leszállnia Rómában. Ehelyett a gép reggel hat körül landolt a genfi repülőtéren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik