Nagyvilág

Ezért forrong Európa legszegényebb állama

Az 1995-ben befejeződött háború óta nem voltak olyan heves megmozdulások Bosznia-Hercegovinában, mint most. Mindez nem jött teljesen váratlanul.

Nem csak a kijevi utcák hangosak a tüntetőktől. Boszniában a hétvégén ismét több ezren vonultak utcára „politikai forradalmat” követelve. Az ország főleg bosnyákok és horvátok lakta részén a korrupt politikusok lemondását szeretnék elérni.

A tüntetéssorozat öt napja robbant ki Tuzlában. A miértre a Caféblog Balkánnal foglalkozó írása világít rá. A kezdetben békés tüntetők a városban több száz embernek munkát adó gyár bezárása ellen tüntettek. Az elkeseredett munkások közül volt, aki egy éve nem kapott fizetést. A demonstráció egyre duzzadt, és ahogy lenni szokott, átterjedt más városokra is.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A béke hibái

A tüntetéseket fűtő szegénység és elkeseredettség rávilágít a boszniai háborút lezáró 1995-ös daytoni békeszerződés hibáira – írja a blog.

A béketárgyalások során ugyanis patikamérlegen számították ki, hogy a háborúban álló három etnikum – a szerb, a horvát és a bosnyák – ugyanannyi pozíciót és befolyást kapjon az ország ügyeinek intézésére. Így ma Bosznia-Hercegovinában összesen 13 kormányt és 139 minisztert (nem alacsony fizetésekkel) tartanak el a polgárok – nem csoda, hogy a struktúra életképtelennek bizonyult.

Szegénység, korrupció, békétlenség

Az elégedetlenséget tetézi, hogy bár a békeszerződés véget vetett az öldöklésnek, a gazdaság a háború óta nem tért magához. Csak egy adat, amit az írás is idéz: Boszniában 45 százalék a munkanélküliség. És egy másik: 2013-as adatok szerint Bosznia-Hercegovina Európa legszegényebb és egyik legkorruptabb országa.

Az elmaradt gazdasági fejlődés mellett a háború után az egyes etnikumok között sem nem állt helyre teljesen a béke.

Mindezek ellenére nincs káosz az országban. Ahogy az írásból is kiderül, van távolságibusz-közlekedés, zavartalan az áramszolgáltatás, a boltok teli vannak áruval, autópályák épülnek. Bosznia működik. Sőt, a Lonely Planet az egyik leginkább ajánlott úti célként ír róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik