Nagyvilág

Utcára vonultak a svájciak

Svájc több városában is tiltakoztak vasárnap este a bevándorlás korlátozását célzó népszavazás eredménye miatt.

A vasárnapi referendumon hajszálnyi többséggel szavazták meg az Európai Unióból Svájcba irányuló bevándorlás korlátozását. A szavazáson részt vevők 50,3 százaléka voksolt igennel a bevándorlási kvótarendszer visszaállítására.

A kormánynak így a következő három éven belül újra kell tárgyalnia Brüsszellel a Svájc és az Európai Unió viszonyát szabályozó szerződéscsomagot. A referendumot a jobboldali populista Svájci Néppárt (SVP) kezdeményezte, azt hangoztatva, hogy a tömeges bevándorlás a bérek csökkenéséhez és a lakbérek emelkedéséhez vezetett Svájcban.
A referendum eredménye ellen tüntettek vasárnap késő este Bernben, Zürichben és Luzernben is. Mindhárom városban százak vonultak az utcákra antifasiszta és rasszizmus ellenes jelszavakat hangoztatva. Bernben a tüntetők a kormány, illetve a parlament épülete elé vonultak.

“Szégyelljük magunkat”, “Egyetlen ember sem törvénytelen” – volt olvasható többek között a transzparenseken.
A tüntetések mindenütt békésen zajlottak, a rendőrség nem avatkozott be.

A kormány, valamint a gazdasági egyesületek és a szakszervezetek ellenezték a népszavazásra bocsátott indítványt. Szerintük a külföldi munkavállalók nélkül Svájc nem tudná fenntartani a jelenlegi jóléti szintet és további gazdasági növekedést elérni.

Az Európai Bizottság sajnálatát fejezte ki a referendum eredménye miatt, úgy értékelve, hogy a kvóták bevezetése ellentétes a személyek szabad mozgásának elvével az EU és Svájc között. A bizottság közölte: az EU meg fogja vizsgálni a kezdeményezés hatásait Svájc és az unió kapcsolatainak egészére.

Élesen bírálták Svájcot a bevándorlás korlátozását célzó népszavazás eredménye miatt az Európai Parlament vezető politikusai is.

Egy hétfőn nyilvánosságra hozott nyilatkozatban Martin Schulz, a parlament elnöke figyelmeztette a svájciakat arra: nem megengedhető, hogy csakis a hatalmas európai belső piac előnyeit élvezzék.

Hasonlóan foglalt állást egy hétfői lapinterjúban a testület külügyi bizottságának elnöke. Az ugyancsak német Elmar Brok utalt arra: az alpesi országnak nagy előnye származik abból, hogy – mint fogalmazott – kis mértékben integrálódott az Európai Unióba. Svájcnak szakképzett munkaerőre van szüksége – jelentette ki a konzervatív politikus, és ebből kiindulva a referendum eredményét érthetetlennek nevezte.

Brok arra figyelmeztetett, hogy a kétoldalú viszonyban a kölcsönös előnyöknek kell érvényesülniük, és Svájcot közvetve önző magatartással vádolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik