Nagyvilág

Ukrajna: a magyarokon csattanhat az ostor

Az ukrán ellenzék visszautasította Janukovics ajánlatát, a kárpátaljai magyarok azonban kivárnak. Félő, hogy a magyar kisebbség céltáblává válik.

A kijevi tüntetők ragaszkodnak ahhoz, hogy Janukovics végleg távozzon a hatalomból. Ferenc pápa Rómában, Szent Péter téren Ukrajnáért imádkozott és felszólította a feleket a konstruktív párbeszédre.

Kárpátalján ugyanakkor kormányzati épületeket még nem foglaltak el a tüntetők, a magyarok közül csak kevesen vesznek részt a tüntetéseken. Bakos Piroska összefoglalója.

A magyar külügy aggódik, a hírek szerint ultraradikális csoportok indultak Nyugat-Ukrajna több megyéjéből Kárpátaljára. Egyelőre ott még nem tartunk, hogy a magyar közösséget közvetlen támadás érte volna vagy érné. Ám úgy gondoljuk, amennyiben a fejlemények Kárpátalján is erőszakos fordulatot vesznek, mindenképpen megvan az esélye annak, hogy olyan irányban eszkalálódik a helyzet, amelyben a magyar kisebbség is céltáblává fog válni – mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik