Nagyvilág

Biztonságban vannak a Thaiföldön nyaralók

pattaja (pattaja, thaiföld, )
pattaja (pattaja, thaiföld, )

Kevesebb a turista, de más jele nincsen a bangkoki eseményeknek az ország egyik legnépszerűbb üdülőhelyén.

Pattaja thaiföldi turistaparadicsomban biztonságban vannak a magyarok, a Bangkokra és a főváros környéki tartományokra vonatkozóan szerdától kihirdetett rendkívüli állapotnak közbiztonsági szempontból nincs hatása itt, nem okoz semmilyen riadalmat – jelentette Kruppa Géza, az MTI újságírója. A belpolitikai események miatt azonban az üdülőhelyen is megcsappant az idegenforgalom.

A Bangkoktól 150 kilométerre lévő Pattaja évek óta az egyik fő célpontja a Thaiföldön pihenni vágyó magyar turistáknak. Közülük két-háromszáz főre tehető azoknak a száma, akik minden télen visszatérnek ide, vagy már itt élnek.

A thaiföldi belügyminisztérium kedden jelentette be, hogy 60 napig tartó rendkívüli állapotot hirdet ki a fővárosban és térségében, hogy visszaszorítsa a kormányellenes tüntetőket, akik napok óta blokád alatt tartják Bangkok egyes részeit. A hét végén a fővárosban több robbanás is történt a tüntetők által elfoglalt helyszíneken, egy ember meghalt, több tucatnyian pedig megsebesültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik