Nagyvilág

Viaszszobor készül Mandeláról

mandela 1 (mandela)
mandela 1 (mandela)

A római Viaszmúzeumba kerül a 2013. december 5-én elhunyt Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök szobra.

Francesca Romana Di Nunzio római szobrászművésznek az apartheid elleni harc hősét ábrázoló alkotása alig több mint egy hónap múlva készül el – közölte Fernando Canini, a Viaszmúzeum (Museo delle Cere) igazgatója.

“Mosolygó Nelson Mandelát szerettünk volna bemutatni, bár nem egy túlságosan vidámat, mert életében sokat szenvedett” – tette hozzá Fernando Canini, aki Mandela halálának napján állította ki az általa vezetett intézményben Ferenc pápa szobrát.

“Nem túlságosan nehéz megmintázni az afrikai jellegzetes vonások jellemezte arcot” – mondta a szobrásznő, aki már több alkotást is készített a római múzeum számára.

A 95 éves korában elhunyt politikust ábrázoló és még készülőben lévő szobor különböző államférfiak – mint Benito Mussolini volt olasz fasiszta diktátor vagy Vlagyimir Putyin orosz elnök – mellett lesz kiállítva.

“Olyan személyiséget van szerencsém megformálni, aki nemcsak egyszerűen híres, de olyan víziója volt az emberiségről, amelyet nem lehet nem elfogadni” – mondta Francesca Romana Di Nunzio, aki tucatnyi fényképet használt fel a fej elkészítéséhez.

Az agyag mellszobrot ezután szilikon és viasz keverékéből öntik ki, az arcot maszkmester készíti ki. Ezután következnek a karok – amelyeket egy Mandeláéhoz hasonló alakú férfiról mintáznak. Az egészet egy fából és gyantából készült, felöltöztetett testre szerelik.

A csaknem húsz kilós szobrok értéke hozzávetőlegesen 15 ezer euró (4,5 millió forint). Az ár függ a hajtól, fogaktól, szakálltól, illetve az öltözéktől – mondta Fernando Canini, aki az új szobor révén újabb látogatókra számít.

Nelson Mandela szobrának bemutatása után a római múzeum újabb vállalkozásokba foghat. “Most dolgozunk Kimi Räikkönnen forma-1-es pilótán” – mondta az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik