Nagyvilág

A Moszad kiképezte Nelson Mandelát

mandela-2(1)(960x640).jpg (mandela)
mandela-2(1)(960x640).jpg (mandela)

Izrael külföldi hírszerző szervezetének ügynökei 1962-ben fegyveres kiképzésben részesítették Nelson Mandelát.

Mandela 1962-ben titokban elhagyta hazáját és több afrikai országba ellátogatott, ekkor képezték ki Etiópiában. Legalábbis egy „szigorúan titkos” megjegyzéssel tárolt levél szerint, amely a Moszadtól érkezett a külügyminisztériumba. A levél tárgya Mandelának a dél-afrikai médiában akkoriban használatos neve, a Fekete Pimpernel volt, utalva Orczy Emma bárónő Vörös Pimpernel című híres regényére, amelynek hőse sorra menti meg a guillotine-tól a nemeseket a francia forradalmi terror idején írja a Háárec című izraeli lap.

Hajlik a kommunizmus felé

„Talán emlékeznek rá, hogy három hónapja megvitattuk azon növendék ügyét, aki David Mobsari néven Rodéziából érkezett Etiópia izraeli követségéhez” – áll a titkos levélben. Az említett személyt az Etiópok kiképezték dzsúdóra, szabotázstevékenységre és fegyverhasználatra – folytatódik a szöveg. A Háárec szerint az Etióp névvel a követség embereit, szinte bizonyosan a Moszad ügynökeit jelölték.

A levél szerint az illető „salommal köszöntötte embereinket, ismerte a zsidók és Izrael gondjait, és értelmiséginek tűnt. A személyzet megpróbálta cionistává tenni”. (Vagyis elfogadtatni vele azt a gondolatot, hogy Izrael a zsidók hazája.) „A beszélgetések során szocialista világnézetet mutatott, és olykor olyan benyomást keltett, hogy a kommunizmus felé hajlik” – folytatódik a korabeli beszámoló.

Véletlenül került elő

Az egykori “növendék” érdeklődést mutatott a Hagana katonai szervezet Izrael megalakulása előtti illegális módszerei iránt – állítja a korabeli feljegyzés készítője, és megjegyzi, hogy a magát David Mobsarinak nevező embert tartóztatták le a közelmúltban a Dél-afrikai Köztársaságban. “A dél-afrikai sajtóban Fekete Pimpernelről megjelent képekből kiderült, hogy a rodéziai tanítvány álnevet használt, és a két férfi egy és ugyanaz” – vélekedtek 1962-ben. A levélre kézzel megjegyzést írtak, amely szerint a Fekete Pimpernel nevű kiképzett személy Nelson Mandela volt.

Az állami levéltárban őrzött levél mindeddig nem került nyilvánosságra. A jeruzsálemi Héber Egyetem egyik diákja, David Fachler találta meg, amikor diplomamunkájához végzett kutatásokat. Fachler szerint veszélyeztethette volna a helyi zsidó közösséget, ha Dél-Afrikában kiderült volna, hogy Izrael segítette Mandelát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik