Nagyvilág

Irán szélesre tárná az atomkaput

irán (irán)
irán (irán)

A perzsa állam kész aláírni az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét a külügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint.

A jegyzőkönyv lehetővé teszi, hogy a nukleáris energia békés célú felhasználását ellenőrző nemzetközi szervezet munkatársai előzetes bejelentés nélkül is ellenőrzéseket folytassanak nukleáris létesítményekben, és kötelezi a részes államokat, hogy nukleáris tevékenységük valamennyi szakaszáról beszámoljanak.

“Iránnak nincs mit takargatnia, és hogy a nemzetközi közösség minden aggályát eloszlassuk, a kiegészítő jegyzőkönyv aláírására is sor kerülhet” – mondta Abbász Aragcsi az IRNA hivatalos iráni hírügynökség tudósítása szerint.

Teherán ugyan tagja az atomsorompó-szerződésnek, de a kiegészítő jegyzőkönyvet csak esetenként alkalmazta 2003 és 2005 között. Amikor az iráni atomdosszié ügye az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került, Teherán megszüntette az egyezmény alkalmazását.

A kiegészítő jegyzőkönyv aláírása szerepel abban a menetrendben, amelyről tavaly novemberben állapodott meg Irán az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaival és Németországgal. Az útiterv szerint a felek törekednek arra, hogy az aláírás – más lépésekkel együtt – a megállapodástól számított legkésőbb egy éven belül megtörténjen.

Az iráni alkotmány értelmében a kormánynak a parlament jóváhagyására is szüksége van a jegyzőkönyvhöz való csatlakozáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik