Nagyvilág

Kórházban az elnök megcsalt élettársa

Francois Hollande (Francois Hollande)
Francois Hollande (Francois Hollande)

Francois Hollande, francia államfő 600 újságíró elé állt, de a félrelépéséről nem volt hajlandó beszélni, időt kért.

A francia elnök mandátuma harmadik jelentős sajtótájékoztatóját tartotta ma 600 meghívott újságíró előtt. természetesen nem volt napirenden a nemrég kirobbant magánéleti botránya, de elkerülhetetlen volt, hogy erről kérdezzék. Hárított:

Későbbre ígér vallomást

“Mindenki átél próbatételeket a magánéletében, ez történik most velünk, ezek nagyon fájdalmas pillanatok. A magánügyeket négyszemközt kell megoldani, mások intimitásának tiszteletben tartásával. Ez nem alkalmas helyszín és pillanat erre” – mondta arra a kérdésre, hogy együtt él-e még Valérie Trierweiler újságíróval.

Az államfő ugyanakkor jelezte, hogy a február 11-én esedékes egyesült államokbeli útja előtt “tisztázza” a magánéleti helyzetét a közvélemény előtt.

Kórházban a megcsalt asszony

Az útra Hollande élettársa, Valérie Trierweiler is hivatalos. Amióta viszont a Closer című francia magazin pénteki számában leleplezte, hogy az elnök titokban találkozgat Julie Gayet színésznővel, az újságírónőt kórházban ápolják – derült ki a tudósításokból. Azt viszont nem tudni, milyen állapotban van a megcsalt asszony.

Hollande elmondta, “teljesen felháborította” a magazin eljárása, de nem akarja bíróság elé vinni az ügyet.

Egy vasárnap megjelent felmérés szerint a franciák 77 százaléka magánügynek tekinti az esetet, amely kizárólag Francois Hollande-ra tartozik. A felmérés azonban azelőtt készült, hogy Valérie Trierweiler kórházba kerülését bejelentették volna.

Azóta egyre több ellenzéki politikus vádolja Hollande-ot azzal, hogy lerombolta az elnöki funkció betöltéséhez szükséges tekintélyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik