Nagyvilág

Kiderült, mi okozta az egyiptomi hőlégballon-balesetet

holegballon(210x140)(1).jpg (hőlégballon, )
holegballon(210x140)(1).jpg (hőlégballon, )

A tavaly februári tragédiában 19 turista, köztük egy magyar állampolgár vesztette életét.

Műszaki hiba okozta azt az egyiptomi hőlégballon-balesetet – közölte a tragédia kivizsgálásával megbízott bizottság kedden.

A vizsgálóbizottság jelentése szerint a tavaly februárban Luxor közelében történt szerencsétlenséget az üzemanyagrendszer hibája okozta. Az üzemanyagot szállító csövekből szivárgott a gáz, majd begyulladt, lángba borítva a hőlégballont és súlyos égési sérüléseket okozva a pilótának.

Azt az egyiptomi hatóságok már korábban megerősítették, hogy a balesetet nem bűncselekmény okozta, de a vizsgálat végleges lezárására közel egy évet kellett várni.

A 21 embert szállító hőlégballon a Nílus nyugati partja fölött, a világhírű Királyok Völgyének közelében, körülbelül 300 méter magasan repült, amikor kigyulladt, gáztartálya felrobbant, és a jármű egy cukornádültetvényre zuhant.

A balesetben a magyar turista mellett kilenc hongkongi, négy japán, két francia, egy brit és egy belga állampolgár, valamint egy egyiptomi idegenvezető lelte halálát. Ketten – az egyiptomi kormányos és egy brit turista – túlélték az esetet, miután kiugrottak a járműből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik