Nagyvilág

Nem szállhatott volna fel a hőlégballon

hőlégballon (hőlégballon, Luxor)
hőlégballon (hőlégballon, Luxor)

A nyomozók is úgy tartják, a pilóta többeket menthetett volna meg.

A magyar áldozatot is követelő tragikus egyiptomi balesetben szereplő hőlégballon állítólag “ijesztő állapotban” volt, felszállását sosem lett volna szabad megengedni – jelentette ki a luxori biztonsági főnök, Mamdug Halid tábornok a Hszinhua hírügynökségnek.

A kínai állami és a hongkongi média bő terjedelemben foglalkozik a balesettel, mivel az áldozatok között kilenc származik a kínai különleges közigazgatási övezetből.

Emberi mulasztás

A Hszinhua információ szerint a légi jármű kormányosa már a leszállás előtt jelezte a földi irányításnak, hogy gond van a gázpalackkal és ezért is igyekezett mielőbb földet érni. A nyomozás eddigi eredményei szerint emberi mulasztás történt, mivel a gázszelepet el kellett volna zárni a robbanás előtt, s a tűz oltását meg kellett volna kísérelni. Korábban egy magyar szakember is úgy nyilatkozott a Hír24-nek, hogy a pilóta megmenthette volna utasai életét.

A vizsgálat eredményét a kínai konzulátus értesülése szerint két-három héten belül fogják nyilvánosságra hozni.

Kidobták a túlélőt

Az egyiptomi kormányos és a brit túlélő, a 49 éves Michael Rennie egy kairói kórházban van, az előbbit intenzív osztályon súlyos égési sérülésekkel ápolják. A brit turista kórházi források szerint 15-16 méter magasból nem kiugrott a ballon kosarából, hanem kidobták onnan. A balesetet szerencsésen túlélte, hamarosan elhagyhatja a kórházat – tudta meg a South China Morning Post. A férfi nem hajlandó beszélni a történtekről, a balesetben elvesztette 48 éves feleségét.

A Sky Cruise által üzemeltetett légi jármű egy robbanást követően 300 méter magasból csapódott a földbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik