Nagyvilág

Obamát és Clintont tisztelik a legjobban

Barack Obama (barack obama, )
Barack Obama (barack obama, )

Legalábbis az amerikaiak, a Gallup felmérése szerint.

A közvélemény-kutató intézet 1948 óta minden éve végén felteszi a kérdést az Egyesült Államokban arról, hogy kit tisztelnek leginkább az adott évben.

Megválasztása óta, immár hatodik éve Barack Obama elnököt nevezték meg legtöbben a férfi közéleti szereplők közül. Idén azonban csak a válaszadók 16 százaléka “szavazott” Obamára, miközben ez az arány tavaly még 30 százalék volt. A Reuters hírügynökség értékelése szerint ez a csökkenés a második kormányzati ciklusában bevezetett egészségügyi reformoknak és a lelassult jogalkotási folyamatoknak tudható be.

Hillary, az egyedülálló

A közéleti élet női szereplői közül Hillary Clintont immár tizenkettedik éve tisztelik a legtöbben a válaszadók közül. A Gallup ezen listáján pedig tizennyolcadik éve szerepel, ami egyedülálló eredmény a felmérések történetében.

A leginkább tisztelt közéleti személyiségek között olyan nevek szerepelnek, mint a korábbi elnökök közül George W. Bush, Bill Clinton és Jimmy Carter, Clint Eastwood színész-rendező vagy Bill Gates, a Microsoft alapítója.

A nők mezőnyében szorosan Hillary Clinton mögött végzett Oprah Winfrey televíziós személyiség, Michelle Obama first lady, Sarah Palin egykori alaszkai kormányzó, Condoleezza Rice külügyminiszter és Angelina Jolie színésznő. A listán szerepel még a pakisztáni lányok oktatási jogáért küzdő Malala Juszufzai, Angela Merkel német kancellár, II. Erzsébet brit királynő és Katalin hercegnő.

A felmérést 2013. december 5. és 8. között 1031 felnőtt megkérdezésével végezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik