Nagyvilág

Példátlan razzia: 128 drogdíler akadt horogra

drog, kábítószer (drog, )
drog, kábítószer (drog, )

Több száz drogüzért, köztük több drogbárót állítottak elő Szerbiában minden idők legnagyobb drograzziájában, amelynek szombaton tartották a második fordulóját.

A Villámcsapás 2 fedőnevű, hajnali fél 5-kor megkezdett razzia során 1165 objektumot kutattak át szerte az országban, és 128 drogdílert állítottak elő – jelentette be sajtótájékoztatón Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes és Zagorka Dolovac főállamügyész.

Keressenek tisztességes munkát!

A rajtaütésben elfogtak több rablót és többszörös gyilkost is, néhány ember ellen pedig fegyver illegális birtoklása miatt indult eljárás. Jelentős mennyiségű kábítószert is lefoglaltak. Dolovac főügyész azt mondta, hogy az őrizetbe vettek között van a szerbiai drogcsempészpiramis csúcsának több tagja is, bár neveket személyiségi jogokra hivatkozva nem említett.

Vucic miniszterelnök-helyettes azt üzente a még szökésben lévő drogbáróknak, ne gondolják, hogy a szerbiai drogkereskedelem egyhamar kiheveri ezt a csapást, és jobban teszik, ha tisztességes foglalkozás után néznek. Leszögezte, hogy elszántan üldözni fogják azokat is, akik most még nem kerültek kézre.

Vucic és a főügyész is hangoztatta, hogy a szombati akcióval nem ér véget a kábítószer-csempészet elleni akciósorozat, amely 124 ember előállításával és több mint 21 kilogramm kábítószer lefoglalásával indult december 6-án a Villámcsapás 1 fedőnevű hadművelettel.

A december elejei drograzziában ugyan “csak” 124 gyanúsítottat állítottak elő, de az akció eredményeként végül 274 ember ellen emeltek vádat. A szombati sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a két akció eredményeként végül várhatóan közel 500 ember ellen indul eljárás.

Könyörtelen harc a drogdílerek ellen

A Villámcsapás 1 akcióban 918 objektumon ütöttek rajta szerte az országban, és csak Belgrádban 26 helyen találtak kábítószert mérleggel együtt, ami azt bizonyítja, hogy a drogot nemcsak használták, hanem üzleteltek is vele. Egy újvidéki lakásban öt kilogramm heroint foglaltak le, és annyi fegyvert koboztak el, amennyi – mint akkor mondták – elegendő lenne egy egész század felfegyverzésére.

Vucic, a biztonsági szolgálatok közti koordinációért is felelős miniszterelnök-helyettes akkor a világon példa nélkül állónak nevezte, hogy egyetlen napon legalább 250 ember ellen sikerült vádat előkészíteni. Közölte, hogy könyörtelen harcot indítanak a drogdílerek és mindazok ellen, akik futballszurkolói csoportokat használnak fel kétes ügyleteik fedezésére.

A miniszterelnök-helyettes szombaton jelentős sikerként könyvelte el, hogy az akció híre előzetesen semmilyen forrásból nem szivárgott ki, ami szerinte annak bizonyítéka, hogy nincs módszeres együttműködés az igazságügyi szervek és a bűnözők között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik