Nagyvilág

Emlékezésre és számvetésre sarkallt a királynő

II(1)(960x640).jpg (II. Erzsébet)
II(1)(960x640).jpg (II. Erzsébet)

A családi emlékek rendszeres felidézésének és megőrzésének fontosságát hangsúlyozta szerdán elmondott karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.

Az életének 88. esztendejében járó II. Erzsébet királynő, aki hagyományosan karácsony első napján szól az Egyesült Királyság és a zömmel egykori brit gyarmatokból álló Nemzetközösség népeihez, idei beszédében feltűnő hangsúlyt helyezett uralkodásának eddigi több mint hat évtizedére, és az üzenetből alig burkolt utalás volt kiolvasható arra, hogy a királyi család ifjabb nemzedékei egyre többet vállalnak át az uralkodói kötelezettségekből.

A királynő – aki egyéb, főleg politikai jellegű nyilvános megszólalásaival ellentétben karácsonyi üzenetét mindig maga írja, kormányzati beleszólás nélkül – hangsúlyozottan felidézte például, hogy a Nemzetközösség kormányfőinek novemberben Srí Lankán rendezett idei csúcstalálkozóján magát a Nemzetközösséget Károly trónörökös képviselte.  E rendezvényeken a korábbi években az uralkodó volt jelen, ám az udvar már májusban bejelentette, hogy a Srí Lanka-i találkozón II. Erzsébet királynőt elsőszülött fia és majdani utódja a trónon, vagyis Károly herceg képviseli.
Karácsonyi beszédében az uralkodó visszaemlékezett a koronázásának idei 60. évfordulója alkalmából rendezett júniusi ünnepségsorozatra is.

Gesztus Skóciának

A királynő hangsúlyosan szólt arról is, hogy a Nemzetközösségi Játékokat – amelyeket sokan a tagországok saját “olimpiájának” tartanak – jövőre a skóciai Glasgow-ban rendezik. A négyévenkénti játékokat alig néhány hónappal a Skócia függetlenségéről 2014 őszére kiírt népszavazás előtt tartják a skót nagyvárosban. II. Erzsébet királynő szerdai beszédében ugyan még utalásszerűen sem tért ki a referendumra, a játékok megemlítésével mindazonáltal egyértelmű gesztust tett Skóciának, mivel az uralkodó karácsonyi üzeneteiben jövőbeni események ritkán szerepelnek hangsúlyos helyen.

A múlttal, eddigi életével történő számvetés fontosságának üzenetét látszott alátámasztani az is, hogy a BBC televízió által felvételről sugárzott – a nemzetközösségi országokban is közvetített – karácsonyi beszédet a királynő egy olyan asztal mellett ülve mondta el, amelyen a királyi család több generációjának portréi voltak elhelyezve. A felvételen külön bejátszották II. Erzsébet királynő szüleinek, néhai VI. György királynak és Erzsébet anyakirálynőnek a fotóit.

Az uralkodó megemlékezett arról is, hogy az idén kibővült a királyi család: július 22-én megszületett a dédunoka, György herceg, aki dédnagymamája, nagyapja és édesapja, vagyis II. Erzsébet királynő, Károly trónörökös és Vilmos herceg után majdan örökli a koronát.

Több mint 100 éve nem készült ilyen fotó

A karácsonyi beszéd felvételén számos részletet bejátszottak annak a történelmi fotósorozatnak a készítéséről is, amely György herceg októberi keresztelője után született. Csaknem 120 éve – vagyis Viktória királynő uralkodása óta – most első ízben fordult elő, hogy az uralkodó és a brit trón három várományosa ugyanazon a hivatalos portrén szerepelt. A fotókon ugyanis együtt látható II. Erzsébet királynő, Károly trónörökös, valamint Vilmos herceg – Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia -, és György herceg.

Legutóbb 1894-ben, a későbbi VIII. Eduárd keresztelőjén készült hasonló családi fotó: az a kép az agg Viktória királynőt, a kis Eduárd herceget, valamint Eduárd apját és nagyapját, a későbbi V. Györgyöt és VII. Eduárdot ábrázolta együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik