Nagyvilág

Jézus a palesztinok példaképe elnökük szerint

jézus (jézus)
jézus (jézus)

A muzulmán Abbász szerint Jézus "palesztin követ" volt.

Jézus Krisztust a palesztinok példaképének nevezte egy Rámalláhból küldött karácsonyi üzenetében hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnök.

“Mindent megteszünk, hogy kövessük a példáját, amikor két évezreddel később szabadságunkat igyekszünk kivívni” – mondta.
A palesztin elnök reményét fejezte ki, hogy tartós béke lesz a Közel-Keleten. “Betlehemben megszállás alatt ünnepeljük a karácsonyt” – folytatta, és bírálta a palesztinokra rótt izraeli utazási korlátozásokat, mint a szabad vallásgyakorlás akadályát.

A keresztények “a palesztin nép szilárd részét” alkotják – állapította meg Abbász, azt remélve, hogy Ferenc pápa jövő évi szentföldi útja “jó alkalom lesz a világ keresztényeinek a közeledésre palesztin fivéreikhez és nővéreikhez”. A pápának pedig arra is alkalmat teremt majd, hogy “az igazság és a béke üzenetét eljuttassa a palesztinokhoz és a világ minden népéhez” – tette hozzá.

Betlehem nagy részét fal veszi körül. Izrael palesztin öngyilkos merényletek egész sorozata után kezdte el építeni a vitatott védőrendszert Ciszjordániában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik