Nagyvilág

Felgyújtotta magát egy férfi a Szent Péter téren

vatikan(960x640)(5).jpg (vatikán, róma)
vatikan(960x640)(5).jpg (vatikán, róma)

Csütörtök reggel benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát egy olasz férfi a vatikáni Szent Péter téren.

A Szentszék közölte, hogy az 51 éves férfi sérüléseit a római Szentlélek kórházban látták el, majd átszállítottak egy másik egészségügyi intézménybe. A férfi felsőtestén súlyos égési sérülések keletkeztek.

A sajtóközlemény szerint először egy jezsuita pap egy kabáttal próbálta elfojtani a lángokat. A tüzet végül egy poroltóval sikerült eloltania két rendőrnek, akiket füstmérgezés gyanújával később kórházba szállítottak.

A férfi tettének indítéka egyelőre ismeretlen, annyit tudni, hogy egy papírdarabot találtak nála lánya telefonszámával.

A hatóságok nem engedték az újságírókat az öngyilkossági kísérlet helyszínének közelébe.

Olvasói sztorik