Nagyvilág

Megöltek hat lakót egy idősek otthonában

Idősek otthona (idős, idősek, idősek otthona, )
Idősek otthona (idős, idősek, idősek otthona, )

Hat személy megmérgezésével gyanúsítja a francia rendőrség az Alpok aljában található Chambéry idősek otthonának egyik alkalmazottját.

A 30 éves ápolónő “elismerte, hogy enyhíteni akarta az október óta elhunyt hat személy szenvedéseit, azt viszont nem ismeri el, hogy meg akarta őket ölni – közölték csütörtökön illetékes rendőrségi források. A gyanúsítottat csütörtökön hallgatta meg egy vizsgálóbíró.

Az alkalmazott a rendőrségi tájékoztatás szerint azt mondta, hogy “gyógyszerkoktélt” adott be az elhunyt lakóknak, amelyek többsége idős, sőt nagyon idős volt és komoly betegségben szenvedett. A nyomozók szerint az ügyben a nehézséget annak megállapítása jelenti, hogy szándékos emberölésről van-e szó.

A bűnügyi rendőrség kedden vette őrizetbe az alkalmazottat, akit eredetileg azzal gyanúsítottak, hogy megmérgezett egy 84 éves nőt a Chambéry közelében található Jacob-Bellecombette település Césalet nevű idősek otthonában. Az idős lakó november 27-én hirtelen kómába esett, majd két nap múlva meghalt.

A Chambéry kórház zárójelentése szerint az idősek otthonának ügyeletes orvosa konstatálta a kómát, amelynek okát a kórházba szállítást követően nem lehetett egyértelműen megállapítani. A másnap elvégzett toxikológiai vizsgálatok viszont a normál terápiás mennyiségénél jelentősebb mennyiségű pszichotrop gyógyszerek jelenlétét állapították meg a nő szervezetében. Ezek közül viszont egyiket sem írták fel az orvosok az asszonynak – közölte a kórház. A toxikológiai vizsgálat eredményének ismeretében a kórház vezetése feljelentést tett, s ennek nyomán rendelt el az ügyészség azonnali vizsgálatot az idősek otthonában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik