Nagyvilág

A pápa kihúzta a gyufát a maffiánál

ferenc-papa(2)(960x640).jpg (ferenc pápa)
ferenc-papa(2)(960x640).jpg (ferenc pápa)

Nagyhatalmú olasz maffiacsaládok célkeresztjébe került Ferenc pápa a korrupcióellenes intézkedései miatt.

Nicola Gratteri, az évek óta a calabriai ndrangheta szervezettel küzdő ügyész elmondta: a pápa azon erőfeszítései, hogy átláthatóbbá tegye a Vatikánt, feldühíti a korrupt főpapokkal üzleti kapcsolatban álló fehérgalléros gengsztereket. Ferenc pápa lebontja a Vatikánban működő üzleti körök hatalmi központjait. Ha a maffiafőnökök meg tudnák buktatni, egy percig sem haboznának. Nem tudom, hogy a szervezett bűnözők tehetnek-e bármit, mindenesetre biztosan gondolkoznak rajta. Veszélyesek lehetnek – magyarázta az ügyész az Il Fatto Quotidiano című olasz napilapnak.

A pápa megválasztása óta számos újítást kezdeményezett: meghirdette a másokkal törődő, szegény egyházat, és támogatja az IOR, a Vatikán bankjának reformját. Évek óta fennáll ugyanis a gyanú, hogy a bankot az alvilági pénzek tisztára mosására használják. Az olasz rendőrség a héten bezárt egy római, korábban katolikus rendházként használt luxusszállodát, amelyet feltehetően egy szerzetesrendtől vásárolt meg a ndrangheta.

A maffia az egyház hallgatólagos beleegyezésével szedte meg magát az évek során – mondta Gratteri, majd hozzátette, hogy most éppen ezek az emberek nyugtalankodnak. Az ügyész hevesen támadta a dél-olaszországi papokat és püspököket is. A papok folyamatosan a maffiavezérek otthonába járnak kávézni, ami tekintélyt és népszerűséget kölcsönöz a családok fejeinek. Felidézte, hogy a calabriai Locri településen a püspök kiátkozta a gengsztereket, amikor tönkretették az egyház tulajdonában lévő gyümölcsfákat, ugyanakkor előtte emberek ezrei haltak meg a maffia miatt anélkül, hogy ez bármilyen következménnyel járt volna.

Gratteri az egyház és az alvilág közötti erős kapcsolatot a gengszterek mély vallási meggyőződésével magyarázta, és hozzátette, hogy 26 éves pályafutása alatt nem látott még olyan alvilági búvóhelyet, ahol ne találtak volna a hatóságok katolikus szentképet. Egy korábbi, bebörtönzött maffiatagok körében végzett kutatás alapján a gengszterek 88 százaléka vallásos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik