Nagyvilág

Csaló volt a jeltolmács Mandela búcsúztatásán

mandela (mandela)
mandela (mandela)

Értelmetlenül, össze-vissza mutogatott az a férfi, aki Nelson Mandela búcsúztatásán jeltolmácsként feltűnt - állítja a Dél-afrikai Süketek Szövetsége.

Az AP amerikai hírügynökség által megkérdezett három jeltolmács egybehangzóan azt mondta, hogy a dél-afrikai közszolgálati televízió közvetítésén “jeltolmácsoló” férfi bizonyosan nem a dél-afrikai és nem is az amerikai jelnyelvet használta. A képernyőkön feltűnő férfi “kezei mozogtak, de semmi értelme nem volt annak, amire használta azokat” – mondta Bruno Druchen, a szövetség országos igazgatója.

Több mint 90 külföldi vezető, az ország politikai vezetése és dél-afrikaiak tízezrei vettek részt kedden Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke, a faji megkülönböztetés elleni harc nagy alakja búcsúztatásán.

“Borzalmas volt, kész cirkusz, igazán, igazán rossz” – mondta Nicole Du Toit jeltolmács, aki nézte a televíziós közvetítést.

A kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) párt egyik parlamenti képviselője, a hallássérült Wilma Newhoundt-Druchen – Bruno Druchen felesége – ugyancsak azt mondta, hogy a közvetítésen látott kézmozdulatoknak nem volt semmi értelmük.

Az eset teljesen felháborította a dél-afrikai süket emberek közösségét – jelentette ki Cara Loening, a fokvárosi Jeltolmács-képző és Jelnyelv Fejlesztő Intézet igazgatónője

A kormány egyelőre nem foglalt állást az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik