Nagyvilág

Szabadon engedik a letartóztatott tüntetőket

kijev (kijev)
kijev (kijev)

Engedni látszik Janukovics ukrán elnök. Miközben a tüntetőket kiszorították a kormányhivatalokból és a környékükről, bejelentette, hogy tárgyaló küldöttséget meneszt Brüsszelbe. Ukrajna Oroszország és Európa között billeg. Hol erre, hol arra.

Kedden is tüntettek a kijevi Függetlenség terén, annak ellenére, hogy előző éjjel összecsaptak a rohamrendőrök és a tüntetők. A rendőrök lebontották a tüntetők kormányzati épületek köré épített barikádjait, és megpróbálták kiszorítani őket a térről. De a demonstrálók reggelre visszafoglalták a területet.

Kedden mégsem az övék volt a főszerep, hanem a politikusoké. Janukovics elnök egy asztalhoz ült korábbi ukrán kormányfőkkel, majd a megbeszélés után az eddiginél valamivel békülékenyebb hangot ütött meg.

„Ellene vagyok annak, hogy egymással szembe állítsuk az európai integrációt és az orosz kapcsolatainkat. Úgy gondolom, hogy Európa akkor alszik jól, ha Ukrajnának jó a viszonya Oroszországgal, hogy ha nincsenek olyan problémák, mint például az orosz gázszállítás kérdése.”

Janukovics bejelentette azt is, hogy ukrán küldöttség megy Brüsszelbe, és elképzelhető, hogy akár már holnap. A kormány pedig azt a feladatot kapta az elnöktől, hogy jövő márciusra, az EU következő csúcsértekezletére készítsenek el egy kompromisszumos megoldást az uniós társulási szerződésről.

Janukovics ígérete szerint a letartóztatott tüntetőket is szabadon engedik, azaz jelenleg 11 embert.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik