Nagyvilág

Mandela végső búcsújára tartanak a világ urai

mandela-2(1)(960x640).jpg (mandela)
mandela-2(1)(960x640).jpg (mandela)

Már majdnem száz állam- és kormányfő, koronás fők és ismert személyiségek jelezték, hogy részt vesznek a Nelson Mandela tiszteletére rendezett gyászszertartáson - közölte hétfőn Clayson Monyela, a dél-afrikai külügyminisztérium szóvivője.

A tisztségviselő hozzátette: eddig összesen 91 jelenlegi állam- és kormányfő, tíz korábbi vezető, 86 küldöttségvezető és 75 kiemelkedő személyiség erősítette meg, hogy megjelenik az apartheid-ellenes mozgalom vezéralakja számára rendezendő hivatalos megemlékezésen, amely kedden lesz a sowetói stadionban.

Barack Obama amerikai elnök mellett jelen lesz Jimmy Carter, George W. Bush és Bill Clinton, az Egyesült Államok korábbi elnökei. Mások mellett várhatóan tiszteletét teszi Károly walesi herceg, Vilmos Sándor holland király, Frigyes dán herceg és Hakoon norvég koronaherceg is. Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára hétfőn érkezik Johannesburgba, ahol délután a Nelson Mandela Alapítvány előtt mond beszédet.

Magyarországot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli kedden Pretoriában. A gyászszertartásra a mintegy 95 ezer néző befogadására alkalmas sowetói stadionban kerül sor. Ez volt Mandela utolsó nyilvános megjelenésének helyszíne a 2010-ben rendezett futball-világbajnokság döntőjén és záróünnepségén.

Egyhetes nemzeti gyász

A dél-afrikai rendőrség szóvivője hétfőn közölte: több ezer rendőrt helyeznek készenlétbe Sowetóban, hogy biztonságos környezetet teremthessenek a gyászolók számára. A tisztségviselők elmondták, hogy több mint 80 ezer embert várnak a megemlékezésre. A létesítmény környékén lévő utakat lezárják, és a közeli stadionokban kivetítőket helyeznek el, hogy azok is követhessék az eseményt, akik már nem férnek be a szertartás helyszínére.

Az országban vasárnap egyhetes nemzeti gyász kezdődött, amely december 15-én, Mandela temetésének napján ér véget. A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökét nevelkedésének színhelyén, Qunuban helyezik örök nyugalomra családja és közeli hozzátartozói körében.

Hétfőn a dél-afrikai parlament alsó- és felsőháza közös ülést tart Fokvárosban az ország első fekete bőrű államfőjének emlékére. Az ülésteremben a “Thank you Madiba” és “Hamba Kahle Madiba” (“köszönjük, Madiba” angol és zulu nyelven) feliratokat helyezték el, amelyek Mandela törzsi nevén róják le tiszteletüket a Dél-afrikai Köztársaság atyjaként számon tartott politikus előtt.

A Nobel-békedíjas Mandela a múlt csütörtökön helyi idő szerint 20 óra 50 perckor halt meg johannesburgi otthonában családja és néhány barátja jelenlétében.

Olvasói sztorik