A karambolok az A19-es autópályán történtek, Kotrijk és Ypres között. Az autópálya egy tíz kilométeres útszakaszán délelőtt fél kilenc körül az egyik irányba két tömegbaleset, a másik irányba egy karambol történt, összesen 132 autó szaladt egymásba.
A hatóságok szerint a balesetet a hatalmas köd okozhatta. A VTM belga tévének nyilatkozók szerint “ködfal ereszkedett” az autópályára a délelőtti órákban, amely nullára redukálta a látótávolságot, az autók hosszú perceken keresztül rohantak egymásnak.
Itt több mint 40 jármű ütközött egymásnak (Fotó: MTI/EPA)
A balesetekben a hatóságok szerint legalább két ember meghalt és közel hatvan megsérült. Közülük öten életveszélyes állapotban vannak, további tizenegyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.
Helyszíni beszámolók szerint az autópályát mindkét irányban kamion- és autóroncsok borították a tömegkarambolok után, sokan órákon át nem tudtak kijutni összeroncsolódott járművükből. Az egyik útpályán legalább egy kilométer hosszan torlódtak fel az összetört autók.
A mentést nehezíti a hatalmas köd, ami miatt nem szállhatnak le- és fel a mentőhelikopterek. A sérültek ellátására a helyszínen emeltek rögtönzött kórházat. A helyszínen négyszáz munkás segíti a mentést.