Nagyvilág

Guardian: a Snowden-anyag 1 százaléka nyilvános

guardian (guardian)
guardian (guardian)

A The Guardian című brit lap csupán 1 százalékát tette közzé annak az információtömegnek, amelyet Edward Snowdentől, az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynökségének (NSA) volt alkalmazottjától kapott - mondta kedden az újság főszerkesztője a brit parlamentben.

Alan Rusbridgert a parlament belügyi bizottságának tagjai vonták kérdőre. A főszerkesztő tagadta, hogy a lap közléseivel veszélybe sodort volna bárkit is, például hírszerzőket, vagy veszélyeztette volna a nemzetbiztonságot.

“Nagyon megválogattuk, hogy mit jelentetünk meg, és amit közzétettünk, abban sincsenek nevek” – mondta.
Rusbridger ugyanakkor azzal vádolta a hatóságokat, hogy megpróbálják megfélemlíteni a lapot, és arra figyelmeztetett, hogy a nemzetbiztonságra való hivatkozást ütőkártyaként használhatják fel a vita elfojtására.

Fotó: PRU/AFP

A baloldali The Guardian volt az egyik lap, amely szikraként lobbantotta lángra a nemzetközi vitát a magánszféra és a biztonság határáról azzal, hogy közzétett az Egyesült Államokból elmenekült Snowdentől kapott dokumentumokat. Ezek bizonyították, hogy az amerikai hírszerzés külföldi, ráadásul szövetséges politikusok – köztük Angela Merkel német kancellár – telefonjait is figyelte, nemhogy amerikai állampolgárokét.

Rusbridger parlamenti meghallgatásán azt mondta, hogy mintegy 58 ezer feljegyzést kapott lapja Snowdentől, de nem hiszi, hogy jelentős mennyiséget tesz közzé még belőlük az újság az eddigi 1 százaléknyit követően. Hozzátette, hogy a The Guardian körültekintő felelősséggel folytatja a közlést. “Nem tántorít el minket a megfélemlítés, de nem is viselkedünk meggondolatlanul” – mondta.

A brit terrorelhárítás egy magas rangú tisztje, Cressida Dick azt mondta a parlamenti meghallgatáson, hogy a rendőrség vizsgálatot kezdett annak eldöntésére, indítsanak-e nyomozást a The Guardian szerkesztőségével szemben a bizalmas információk közléséért, amellyel megnehezítették a terrorizmus elleni küzdelmet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik