Nagyvilág

Egy rasszista ország ne oktasson – beszóltak Andornak

Andor László (Andor László)
Andor László (Andor László)

Magyarország antiszemita és ellenséges a romákkal, így egy ilyen ország biztosa ne merje kioktatni Nagy-Britanniát – röviden így foglalható össze a Daily Mail cikke, amelyben Andor László magyar biztosnak vágnak vissza.

Elképesztő pimaszságnak tartja a Daily Mail véleménycikkét jegyző Michael Burleigh, hogy Andor László szerint az EU-ból érkező munkavállalók elutasításával Nagy Britannia azt kockáztatja, hogy rossz, undok ország lehet. A lap publicisztikája szerint a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos olyan országból érkezett, amelynek antidemokratikus kormánya van, és amely igazán rosszul áll a rasszizmus és a bevándorlókkal szembeni hozzáállás kérdésében.

Horthy is előkerült

A lap aztán kitér Orbán Viktor kormányzására, a Jobbik térnyerésére, valamint a magyarországi romák elkeserítő helyzetére. Az antiszemitizmus magyarországi terjedésében még Horthy Miklós és a magyarok szerepét is elemzi a holokausztban, és végigveszi, hogy milyen zsidóellenes és náci incidensek voltak Magyarországon.

Végül megállapítja, annak ellenére, hogy Andor László korábbi szocialista politikusnak nincs kötődése a Jobbikhoz vagy a jobboldali kormányhoz, de mégis olyan országból érkezik, ahol erős a rasszizmus, és amelynek kormánya lovagiasasan bánik az újnáci mozgalmakkal. Ennek megfelelően először a saját háza táján nézzen körül, és csak utána oktasson ki másokat.

Szigorít Nagy-Britannia

Az egész vita akkor indult, amikor David Cameron brit kormányfő szerdán jelentős szigorításokat jelentett be a külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásában, és közölte, új alapokra kell helyezni a munkaerő szabad mozgását az Európai Unión belül.

Még aznap Andor László a BBC-nek nyilatkozva “sajnálatos túlreagálásának” nevezte a brit kormányfő által bejelentett szigorítási terveket. “Ha elkezdjük lebontani az egységes piac egyes szabályait, akkor mások más ötletekkel állhatnak elő, és akkor csúszós lejtőn találjuk magunkat” – fogalmazott szerdai BBC-nyilatkozatában az uniós biztos.

Hozzátette: a brit közvéleménnyel “nem ismertették a teljes igazságot” a munkaerő-áramlással kapcsolatban. “A valóság pontosabb bemutatására lenne szükség, nem olyan nyomás alatt és nem olyan hisztériával, ahogy az néha az Egyesült Királyságban történik” – mondta a BBC-nek Andor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik