Nagyvilág

Összecsapások Egyiptomban: gyereket lőttek agyon

egyiptom(960x640)(1).jpg (egyiptom)
egyiptom(960x640)(1).jpg (egyiptom)

Ketten meghaltak és tizenöten megsérültek a tüntetők és a rendőrök harcában.

Egyiptom több pontján a rendőrség könnygázzal oszlatta fel a megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatóinak, a Muzulmán Testvériség híveinek tüntetését. Az összecsapásokban ketten meghaltak. Az egészségügyi minisztérium szerint az egyik áldozat egy tízéves fiú volt, akit a Szuez városban kirobbant összetűzésben talált fejbe egy lövedék. Egy férfi pedig a közép-egyiptomi el-Míneja városban, más források szerint Kairóban halt meg. Országszerte 15 ember sebesült meg a két szembenálló tábor összetűzéseiben.

Az iszlamista Murszi hívei szinte minden nap demonstrálnak a július 3-án megbuktatott elnök hatalomba való visszahelyezését követelve. Pénteken abból az alkalomból vonultak az utcákra, hogy a rendőrség éppen 100 napja, augusztus 14-én kezdte meg az iszlamista tüntetők két kairói sátortáborának erőszakos felszámolását. A rendőrségi akcióban több száz iszlamista tüntető meghalt.

A Kairóban összegyűlt többezres tömeg pénteken a Rabaa el-Adavíja térre próbált volna bejutni, ahol a Murszi-hívek nyáron heteken át a legnagyobb ülősztrájkjukat folytattak. A rendőrség viszont szögesdróttal és páncélozott járművekkel zárta le a teret, és a demonstrálókat könnygázzal oszlatta fel.

A főváros Héliopolisz negyedében Murszi-párti tüntetők abroncsokat gyújtottak fel, és a MENA hírügynökség jelentése szerint egy villamoskocsi is lángba borult. A randalírozók az al-Azhar egyetem, az ország és a szunnita iszlám legnevesebb vallási egyetemének iszlamista hallgatói voltak – közölte a belügyminisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik