Nagyvilág

Érdeklődés hiányában a választás elmaradt

Francia választás (franciaország, választás, )
Francia választás (franciaország, választás, )

Két éve sem volt már, de azt ígérik, 2015-ben már biztos lesz.

Első hallásra az ember azt hiheti, hogy ilyesmi csak a világ valamely eldugott sarkában, mondjuk egy kevésbé szimpatikus diktatúrában fordulhat elő – pedig a hír a demokrácia fellegvárából, egyenesen az Egyesült Államokból származik.

A mindössze 275 lelket számláló Wallsburg Utah állam Wasatch megyéjében található. S bár ez nem lehet kifogás, a település annyira apró, hogy a polgármester és a négy önkormányzati képviselő is csak félállásban ügyködik a falu jobbításáért.

Maga a polgármester például villanyszerelő, akit apja szerint azért nem tudott elérni az AP hírügynökség, mert valószínűleg éppen villanyt szerelt.

Nagyon úgy tűnik, hogy a részmunkaidő ebben az esetben csak elméleti, hiszen a gyakorlatban mindenkinek kiment a fejéből, hogy a választás időpontját és a jelöltállítás lehetőségét is meg kéne hirdetni. Tekintettel arra, hogy épp így történt ez két évvel ezelőtt is, az eset duplán kellemetlen.

Az állam választási hivatala jobb híján úgy döntött, hogy a múltkori módszer idén is jó lesz: a következő lehetőségig, vagyis 2015-ig mindenki a helyén marad. Már megint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik