Nagyvilág

Minden második gyereknek rossz Szerbiában

gyerekek (gyerekek)
gyerekek (gyerekek)

A 14 év alatti szerbiai gyerekek felét érte már valamilyen erőszak otthon vagy az iskolában - közölte a Szerbiai Gyerekek Barátai nevű civil szervezet a gyerekek jogainak szerdai világnapja alkalmából közzétett állásfoglalásában.

A szervezet adatai szerint a gyerekek 13,7 százaléka szegénységben él Szerbiában, egyötödüknek iskolás korukig egyetlen könyve sincs. Oktatásuk és egészségügyi ellátásuk színvonala hanyatlik, és egyre kevesebb olyan hatás éri őket, amely kreativitásra, toleranciára, értékteremtésre serkentené őket – emelte ki a szervezet, amelynek állásfoglalását bő terjedelemben ismertette a belgrádi elektronikus sajtó.

A gyerekek jogainak világnapja alkalmából a szerbiai parlamentben kedden közmeghallgatást tartottak. Ezen egyebek közt elhangzott, hogy az országban a fogyatékkal élő és a roma gyerekek körében mutatható ki leginkább negatív diszkrimináció. Nebojsa Stefanovic házelnök az ország feladatának nevezte, hogy minden gyereknek egyenlő lehetőségeket biztosítsanak. Hozzátette: az állam egyik stratégiai célja, hogy zéró toleranciát érvényesítsen mindenféle erőszakkal szemben.

Nevena Petrusic egyenjogúsági biztos a problémákat taglalva mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek egyre fogékonyabbak előítéletekre és sztereotípiákra, amelyeket a felnőtt társadalomtól vesznek át.

A közmeghallgatáson kiemelték, hogy a gyerekeket leginkább az oktatás terén éri diszkrimináció, és a tananyagból el kell távolítani az előítéletek vagy sztereotípiák kialakulását lehetővé tevő részeket.

A családon belüli erőszak és megrontás problémakörével foglalkozó Incest Trauma Centar elnevezésű szervezet a világnap alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy a média nem megfelelő módon foglalkozik a bántalmazási ügyekkel. A szervezet problémaként vetette fel, hogy a sajtó az ilyen ügyeket sokszor csak szenzációhajhász hírként jeleníti meg, néhány nap elteltével azonban már nem foglalkozik vele és nem követi nyomon a végkifejletig az eseteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik