Nagyvilág

Kétezer forintos cigi, csak 21 év felettieknek

Cigarettak(960x640)(1).jpg (cigaretta, )
Cigarettak(960x640)(1).jpg (cigaretta, )

New York az amerikai nagyvárosok közül elsőként megtiltotta az üzleteknek, hogy 21 év alattiaknak dohányárut értékesítsenek.

A metropolisz éléről távozó, egykor dohányzó Michael Bloomberg helyi idő szerint kedden írta alá az erről szóló szabályozást. Azért döntött az eddig érvényben lévő 18 éves korhatár megemeléséről, mert szerinte így elkerülhető, hogy a fiatalok azokban az éveikben próbálják ki a dohányzást, amikor a rászokás valószínűsége a legnagyobb. A város egészségügyi tisztségviselői szerint a dohányosok 80 százaléka 21 éves kora előtt gyújt rá az első cigarettára.

A leköszönő polgármester 12 éves hivatali ideje alatt különös hangsúlyt helyezett az egészségügyi intézkedésekre.
Bloomberg aláírt egy olyan jogszabályt is, amely egy doboz cigaretta minimális árát 10,5 dollárban (2310 forint) rögzíti. Az Egyesült Államokban már eddig is New Yorkban vetették ki a legnagyobb adókat a dohányárura.

Fotó: AFP/Getty Images/Andrew Burton

A metropolisz vezetője visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint a bevezetett intézkedések ártanak a gazdaságnak és munkahelyek megszűnéséhez vezethetnek. “Itt az a kérdés, hogy meg akarjuk-e ölni az embereket” – mondta Bloomberg.

A tinédzserek ugyanakkor továbbra is legálisan birtokolhatnak cigarettát, beszerezhetik azt szüleiktől, barátaiktól vagy akár feketén is hozzájuthatnak, hiszen dílereket számos kerületben lehet találni. A dohányipari vállalatok és néhány kiskereskedő szerint a korhatár növelésével éppen ezért csak azt éri el a városvezetés, hogy több kiskorú fordul majd meg a feketepiacon.

Jim Calvin, a New York-i Kisboltok Egyesületének elnöke úgy látja, hogy a rendelkezéssel nem lesz kevesebb dohányzó kiskorú, tekintettel arra, hogy annyi más forrásból be tudják szerezni a cigarettát.

Az amerikai hírügynökség által megkérdezett fiatalkorú dohányosok úgy vélték, a szigorítás a személyes szabadságuk megsértése. “Azt hiszem, Bloomberg nem csinált mást, csak exponenciálisan növelte a hamis személyigazolványok gyártását” – jegyezte meg a polgármester intézkedéseivel kapcsolatban a 19 éves Jakob Sacksofsky-Bereck.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik