Nagyvilág

Felhagyott az ivással a botrányos polgármester

Rob Ford (rob ford, toronto, )
Rob Ford (rob ford, toronto, )

Sorozatos botrányai után kezd jó útra térni Toronto első embere, aki bevallotta, hogy már több hete nem fogyasztott alkoholt.

Leszámoltam az ivással – nyilatkozta Rob Ford a kanadai CBC-nek nem sokkal az után, hogy a torontói önkormányzati tanács szinte minden jogkörétől megfosztotta a polgármestert.

A bizalom megvonása nem véletlen. A legnagyobb kanadai város első embere korábban elismerte, hogy crack kokaint szívott, hivatalba lépése után kábítószert vásárolt és ittasan vezetett.

A 44 éves férfi most azt mondta: már három hete nem iszik alkoholt, és nem is tervezi, hogy a közeljövőben inni fog. Arra a kérdésre, hogy miért jutott erre a döntésre, azt mondta: „A megaláztatás, a becsmérlések miatt, és mert cserbenhagytam embereket. És megjelent nekem Jézus is egy látomásban” – tette hozzá a 44 éves politikus, aki a BBC tudósítása szerint túlzottnak, ostobának és éretlennek nevezte korábbi viselkedését.

Az interjúban újra elismerte, hogy polgármesterként vett már marihuánát, azt viszont most tagadta, hogy ittasan ült a volán mögé. Ez utóbbi kijelentése azért is ellentmondásos, mert múlt héten még azt mondta, bár tudja, hogy helytelenül cselekedett, volt arra példa, hogy néhány pohár alkohol elfogyasztása után vezetett..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik