A csoport Tacloban városában ötezer dollár gyorssegélyt és egy élelmiszerekből, ivóvízből és generátorból álló segélyszállítmányt adott át szerdán a helyi partnereinek, akik azt a rászorulók – elsősorban a baptistáknál menedéket talált túlélő gyermekek – között osztották szét.
A csoport egyik tagja, Szilágyi Béla, a Szeretetszolgálat alelnöke szerint várhatóan hosszabb távú segítségnyújtásra lesz szükség a tájfun által leginkább érintett területeken.
A közlemény szerint a Baptista Szeretetszolgálat – a helyi partnerekkel egyeztetve és az elmúlt évtized jelentősebb katasztrófáit követő segítségnyújtási tapasztalatai alapján – a magyar adományokból Tacloban városában egy bentlakásos napközit, Cebu szigetén pedig egy gyermekotthont szeretne létrehozni.
A “Fogadj örökbe!” jelképes támogatási program nagylelkű adományai révén elvileg egy évre már rendelkezésre áll az az összeg, amely a tájfunt túlélő gyermekek ellátásához szükséges – olvasható.
Csúszik a hazatérés
A közleményben ismertették azt is, hogy a fülöp-szigeteki segítségnyújtás ideje alatt a Baptista Szeretetszolgálathoz több segítségkérés is érkezett olyan magyarok hozzátartozóitól, akikről a tájfunt követően nem volt információ. Néhányan rövid időn belül életjelet adtak magukról.
A Navalban élő huszonkilenc éves férfival azonban csak csütörtökön sikerült kapcsolatba lépni. Ő jelezte, hogy szeretné elhagyni a szigetet, mert nem érzi magát biztonságban. Péntek reggel Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési-igazgatója helikopterrel menekítette ki a férfit és feleségét Biliran szigetéről.
A házaspár jelenleg Manilában tartózkodik addig, amíg elkészülnek a feleség Magyarországra történő utazásához szükséges iratok.
Nehezen találják a halottakat
Lassan halad a halottak temetése, a járványok elleni védekezés, valamint az eltűntek utáni kutatás a Fülöp-szigetek középső részén fekvő Tacloban városban. Leyte tartomány fővárosának polgármestere, Alfred Romualdez elmondta, hogy rendkívül nehéz rábukkanni a hallottakra a rengeteg törmelék és rom közepette.