Nagyvilág

Bajnai szerint a Fidesz radikális jobboldali párt

bajnai gordon 56-os megemlékezés (bajnai gordon, )
bajnai gordon 56-os megemlékezés (bajnai gordon, )

A volt magyar miniszterelnök véget vetne a magyar társadalom bal- és jobboldalra hasadásának. 2014-re a bizonytalan szavazókat szeretné megnyerni.

Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök péntek este egy bécsi rendezvényen kijelentette, a lehetséges jövő évi választási győzelem után megbékélésre fog törekedni a Fidesz jelenlegi választóival. Semmilyen megbékélést nem tud ugyanakkor elképzelni azzal a “polipszerű rezsimmel”, amelyet a Fideszt és a kormányt vezető Orbán Viktor hozott létre – mondta.

Az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint a volt kormányfő egy olyan “centrista politika” mellett szállt síkra, amely véget vethetne a magyar társadalom bal- és jobboldalra hasadásának. A szélsőségeseknek “a demokrácia palánkján kívül kell maradniuk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az ő szemében a Fidesz nem jobbközép erő, sokkal inkább egy “populista, radikális jobboldali” párt.

Bizonytalanokkal nyerne

A Magyarország válaszúton címmel meghirdetett eseményen az Együtt 2014 vezetője kijelentette, hogy célja megnyerni a tavasszal esedékes választásokat, és ehhez mindenekelőtt a bizonytalan választókat szeretné megnyerni, valamint azokat, akik nem akarnak “a klasszikus baloldalra”, azaz a 2002 és 2010 között kormányon volt szocialistákra (MSZP) szavazni.

Azzal kapcsolatban, hogy akkor mégis miért lépett választási szövetségre az MSZP-vel, a volt miniszterelnök kifejtette, hogy “az Orbán-féle új választási rendszer erre kényszerítette” őket, mivel csak közös ellenzéki jelöltek állításával lehet legyőzni a Fideszt. A két ellenzéki párt ugyanakkor külön pártlistát állít – tette hozzá.

Elkótyavetyélték a családi ezüstöt

A közgazdász végzettségű Bajnai Gordon – aki, mint az APA felidézte, a Gyurcsány Ferenc vezette MSZP-s kormány 2009-es távozása után, az akkori súlyos gazdasági helyzetre tekintettel egy kisebbségi, válságkezelő kormány élére került – Bécsben élesen bírálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.

A kormány szemére hányta, hogy “rövidtávú politikai célok érdekében elkótyavetyélte a családi ezüstöt”, s erre legjellemzőbb példaként a magán-nyugdíjpénztári alapok államosítását hozta fel. Felhívta a figyelmet emellett Magyarország továbbra is gyenge gazdasági növekedésére, “a befektetések nettó kiáramlására” az országból, és bírálta a Fidesz által bevezetett egykulcsos adót.

Különösen sajnálatosnak nevezte a fiatal, jól képzett munkaerő kivándorlását. “Igen, az Orbán-kormány létrehozott munkahelyeket: Bécsben, Berlinben, Londonban…” – ironizált Bajnai Gordon.

Nem kívülről jön a változás

Az ország jelenlegi politikai vezetőinek szemére vetette azt is, hogy “ellenségeket” keresnek “ott is, ahol nincsenek”, például Brüsszelben. A volt miniszterelnök mindazonáltal azt mondta, meggyőződése, hogy “Magyarország nem változtatható meg kívülről”, csakis belülről, demokratikus választásokkal.

Arról, hogy a Fidesz-kormány esetleges leváltása után mihez kezdenének a számos kétharmados törvénnyel, amelyek révén Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor “a választások utáni időkre is be akarja betonozni rendszerét”, a magyar ellenzéki politikus nem bocsátkozott részletekbe. “Vannak elképzeléseink, de azokról majd csak akkor beszélhetünk részletesebben, ha már odakerülünk” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik