Nagyvilág

Újraválasztották Isten árnyékát

Emomalii Rahmon (tádzsikisztán, )
Emomalii Rahmon (tádzsikisztán, )

Amint várható volt, hét évre újraválasztották Tádzsikisztán elnökévé az Isten árnyékának is nevezett Emomalii Rahmont, aki idestova 21 éve áll a legszegényebb volt szovjet tagköztársaság élén. A nemzetközi megfigyelők szerint a választás nem volt demokratikus.

A központi választási bizottság elnöke közölte csütörtök reggel az előzetes eredményeket ismertetve, hogy az 1992 óta hatalmon lévő Rahmon a szavazatok 83,6 százalékát szerezte meg a voksok százszázalékos összeszámlálása alapján, 86,6 százalékos részvételi arány mellett.

Nem volt valódi jelölt

A választáson ellenzéki jelöltek nem indulhattak, az egyetlen “valódi” ellenjelöltet, a 65 éves Ojnihol Bobonazarova polgárjogi aktivistát kizárták a választásból, mert nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges 210 ezer támogató aláírást. Bobonazarova szerint azért nem tudta összegyűjteni az aláírásokat, mert a hatalom megakadályozta ebben, segítőit a hatóságok megfélemlítették és akadályozták.

A hívei és az állami propagandagépezet által “Isten árnyékának” is nevezett Rahmonnak hivatalosan volt öt ellenjelöltje, de őket mind híveinek tekintik.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európai Parlament (EP) megfigyelői szerint a voksolás nem volt demokratikus, mivel a szavazók előtt nem állt “valódi választási lehetőség”. A megfigyelők csütörtökön kiadott jelentése szerint számos visszaélés történt a szavazás napján is.

A megfigyelők a kampányt is bírálták, amely szerintük “formalitás” volt, mivel az egyes jelöltek álláspontjai gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek voltak. Az EBESZ és az EP azt is Rahmon szemére vetette, hogy az állami média pozitív tudósításai az elnök tevékenységéről “rendkívüli előnyt” jelentettek számára.

Eddig egy választást sem ismertek el

Ezzel szemben a tádzsik választási bizottság elnöke szerint “az elnökválasztást szigorúan a törvénynek megfelelően, szabadon, átláthatóan és a demokrácia elveivel összhangban folytatták le”. Hozzátette, hogy sem a szavazás közben, sem utána, sem jelölttől, sem szavazótól vagy megfigyelőtől nem érkezett panasz a választás megrendezésére vonatkozóan.

Az EBESZ az országban eddig még egyetlen választást sem ismert el demokratikusnak, emberi jogi szervezetek pedig több ízben súlyos jogsértésekre hívták fel a figyelmet.

Tádzsikisztánban a nyolcmilliós lakosság közel fele a szegénységi küszöb alatt él, a havi átlagbér nagyjából 30 ezer forint, a kemény téli hónapokban megszokottak az áramkimaradások, és számos otthon hosszú ideje nem jut földgázhoz.

Rahmon a Szovjetunió felbomlása óta van hatalmon Tádzsikisztánban. Hívei azt hangozatják, hogy ő volt a béke megteremtője a függetlenedés után ötéves polgárháború által sújtott országban, bírálói szerint azonban egy korrupt diktátor, aki személyi kultuszt épít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik