Nagyvilág

Börtön járt a facebookos bírálatért Vietnamban

facebook (facebook)
facebook (facebook)

A bíróság 15 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Vietnamban egy ellenzékit, aki a Facebook közösségi portálon bírálta a hanoi kormányt.

A Dinh Nhat Uy elleni vádirat volt az első az országban, amely említette a Facebookot. A többpártrendszert követelő ellenzékiek közül Vietnamban is sokan ezt a közösségi portált használják arra, hogy híreket, videofelvételeket és fényképeket osszanak meg másokkal, ami fejtörést okoz az ország kommunista vezetőinek, mert megszokták, hogy monopolhelyzetet élveznek az információterjesztésben. Az ítélethirdetés híre gyorsan elterjedt a Facebookon, és máris sokan bírálták miatta a hatóságokat. Azok az ellenzékiek, akiknek sikerült a tárgyalóterem közelébe férkőzniük, beszámoltak arról, hogy a rendőrség több embert őrizetbe vett ott.

Az elítélt ügyvédje elmondta, hogy védencét “a demokratikus szabadságjogokkal való visszaélésért” ítélték el. Uy a kormányt és több állami vállalatot bírált. Akár három évi börtönre is ítélhették volna.

A vietnami bíróságok az idén 46 bloggert, illetve ellenzéki aktivistát ítéltek el a nemzetbiztonság veszélyeztetésének vádjával, kétszer annyit, mint tavaly. Emiatt több ország bírálta Hanoit, és követelte az elítéltek szabadon bocsátását.

Szeptemberben lépett hatályba egy olyan törvény, amely tiltja kormánybíráló hírek megosztását a közösségi oldalakon. E törvényre hivatkozva még senki ellen nem indult eljárás. Az AP hírügynökség szerint nehéz lesz érvényt szerezni a törvénynek a portálokon megjelenő tartalom óriási mennyisége miatt. A kormány megpróbál blokkolni egyes weboldalakat, de a Facebookon ritkán avatkozik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik