Nagyvilág
irán (irán, atomprogram)

Washington szerint komoly az iráni atomajánlat

A washingtoni Fehér Ház szerint komoly és lényegbevágó az a javaslat, amelyet Teherán Genfben terjesztett elő a nukleáris programja valódi természetét illető gyanakvás eloszlatására a kétnapos tárgyalási fordulón. A tanácskozás szerda este ért véget egy közös közleménnyel.

Korábban a témában:

“Az iráni előterjesztés nagyon hasznos volt… új javaslat, és annyira komoly és lényegbevágó, hogy ilyet még nem láttunk” – mondta Jay Carney amerikai elnöki szóvivő, de részletekbe nem ment bele. “Senki sem várhat áttörést egyik napról a másikra. Ezek bonyolult ügyek. Technikai kérdések, s amint az elnök mondta, a bizalmatlanság nagyon mély” – tette hozzá.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint azonban még nincs ok az örömre. “Az eredmények jobbak, mint Almatiban (az áprilisi tárgyalásokon), de ez nem garantálja a további haladást. Nincs okunk tapsolni” – mondta.

“Kilométerekben mérik a távolságot, amelyet meg kell tenni az iráni álláspont és a Hatok álláspontjának közelítéséhez, miközben ezen az úton csak fél méternek megfelelő haladás történt” – érzékeltette a nézeteltérések komolyságát. A genfi tárgyalások szerinte “nehezek, néha feszültek” voltak, s “a legnagyobb nehézséget a kölcsönös bizalom hiánya jelentette”.

Fotó: AFP/Fabrice Coffrini

A közös közleményt Catherine Ashton európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő olvasta fel. Megerősítette, hogy a felek újabb fordulót tartanak Genfben három héten belül. Az elhangzottak részleteiről ő sem beszélt, csak azt mondta, hogy Irán “felvázolt egy tervet, amelyet a tárgyalások alapjául javasol”. A megbeszéléseket “lényeginek és előretekintőnek” minősítette. Ez volt “a legrészletesebb vita, amelyet a felek valaha is folytattak ezen a hosszú úton” – mondta. Közölte: megállapodtak abban, hogy a következő, magas szintű forduló előtt összehívják a nukleáris kérdések és a szankciós ügyek szakértőit.

Brit részről abban reménykednek, hogy a szerdán véget ért genfi tárgyalások “konkrét” eredményhez vezetnek, de Iránnak kell kezdeményeznie. “Iránnak kell megtennie az első lépéseket, s mi készek vagyunk arányos lépéseket tenni cserében” – mondta William Hague külügyminiszter.

Berlin szerint “a genfi tárgyalások megerősítették a reményt, hogy diplomáciai úton el lehet oszlatni az iráni atomprogram miatt felmerült aggályokat. “Sikerült útnak indítani a komoly és konkrét tárgyalásokat. Amint lehet, folytatni akarjuk azokat” – mondta Guido Westerwelle külügyminiszter.

Az iráni külügyminiszter is “azt reméli, hogy új szakasz kezdődik Irán és a Hatok viszonyában”. Az 5+1 csoport “tanúsította, hogy megvan benne a politikai akarat az előrehaladáshoz” – mondta Mohamad Dzsavad Zarif. A politikus elismerte, hogy “ha aggodalmakat kelt a nukleáris program, akkor logikus, hogy válaszolni kell ezekre az aggodalmakra”. “Remélem, el tudjuk érni közös célunkat. A részletek lesznek a legnehezebbek” – jósolta.

Ami a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértőinek előre be nem jelentett ellenőrzéseit illeti, Zarif azt mondta, hogy ezzel kapcsolatban Iránban “korlátozások vannak, amelyeket fel kell oldani”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.