Nagyvilág

Megúszhatjuk a gazdasági katasztrófát

Válság (válság)
Válság (válság)

Az amerikai szenátusban megszületett a megállapodás az adósságplafon megemeléséről és a szövetségi kormányzat finanszírozásának újraindításáról.

A hírt egybehangzóan közölte a CNN hírtelevízió és az AP hírügynökség törvényhozási forrásokra hivatkozva szerdán.

A megállapodást a pártok vezetői hivatalosan a nap folyamán később jelentik be. Az alku értelmében az adósságplafont a február 7-ig tartó időszakra emelik meg, az ideiglenes költségvetés pedig január 15-ig fedezi majd a szövetségi kormányzat kiadásait.

Az adósságlimit módosításáról és az ideiglenes költségvetésről szóló törvénytervezetet a kongresszus mindkét házának – vagyis a republikánus többségű képviselőháznak is – meg kell szavaznia.

A szövetségi alsóház, amelynek republikánus képviselőcsoportja kedden eredménytelenül próbálkozott egy saját megoldás kidolgozásával, sajtóértesülések szerint szerdán önálló újabb indítvány helyett a szenátus kompromisszumos javaslatáról szándékozik szavazni.

A megegyezés hírére a tőzsdei árfolyamok megugrottak – a Dow Jones 200 ponttal, vagy 1,3 százalékkal 15 370 pontra emelkedett -, ám az első televíziós kommentárokban arra is felhívták a figyelmet, hogy a jövő év első hónapjaiban ismét a jelenlegihez hasonló válsághelyzet állhat elő.

Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a kongresszusnak legkésőbb csütörtökig meg kell állapodnia az államadósság limitjének megemeléséről, ellenkező esetben a közgazdászok többsége szerint technikai csőd következhet be.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő kedden a leminősítés lehetőségére utaló, negatív felülvizsgálat alá vette az Egyesült Államok hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának lehetséges legjobb, “AAA” szintű osztályzatát.

És hogy mi is az az adósságplafon? Videóban magyarázunk:

Olvasói sztorik