Nagyvilág

Senki sem akarja eltemetni az egykori SS-tisztet

Erich Priebke (Erich Priebke)
Erich Priebke (Erich Priebke)

Temetkezési helyet keres Erich Priebke számára a pénteken elhunyt volt SS-tiszt olasz ügyvédje, miután Olaszországban és külföldön is több helyszínen megtagadták a tömeggyilkosságért elítélt náci bűnös végső nyugalomba helyezését.

Priebke ügyvédje, Paolo Giachini hétfő este még nem tudta, hol fogják elhelyezni volt védencét, akit vagy kedden vagy csütörtökön temetnek. A szerdai nap kizárt, mivel Rómában ekkor emlékeznek meg a zsidó közösség deportálásának 70. évfordulójáról.

Ha sehol nem adnak neki helyet, saját családi kriptámban temettetem el Priebkét – mondta az ügyvéd. Szavaira a Giachini család sírját befogadó olasz temető azzal reagált, hogy Erich Priebkét elhunyta után is nem kívánatos személynek tartják.

A százévesen meghalt egykori SS-tisztet – aki hagyatékként holokausztot tagadó videoüzenetet hagyott hátra – magántemetésben részesítik. A szertartás abban a lakásban lesz, amelyben az Olaszországban 1998-ban életfogytiglanra ítélt Priebke a házi őrizetét töltötte.

Fotó: AFP/Gerard Juien

A római püspökség nemet mondott arra, hogy Priebkét az olasz főváros egyik templomában búcsúztassák el. Róma rendőrparancsnoka hétfőn szintén betiltotta, hogy Priebkét nyilvános temetésben részesítsék a fővárosban vagy a Rómát övező térségben. Priebke római temetését “elképzelhetetlennek” nevezte a római zsidó közösség is arra emlékeztetve, hogy a római Gestapo egykori tisztjének 335 áldozata ugyanitt, a római Fosse Ardeatine kőbányában nyugszik.

Felmerült, hogy a volt katona a Rómához közeli Pomezia második világháborús német katonai temetőjében kaphat helyet, de ezt Pomezia polgármestere vétózta meg.

Priebke akarata az volt, hogy felesége mellé az argentínai Bariloche városában temessék el, ahol 1994-ig, kiadatásáig élt. Erre az argentin külügyminisztérium mondott nemet. Hasonlóan elutasította Priebke befogadását szülőfaluja, a németországi Henningsdorf is.

Egyedül Fondachelli Fontina, egy szicíliai kis település polgármestere jelentkezett Priebke eltemetésére. Hangsúlyozta, hogy mindenkinek joga van a temetéshez akármilyen bűnt követett is el.

“Temessék el Izraelben…” – nyilatkozott Erich Priebke fia, Jorge, akinek kijelentéseit az izraeli külügyminisztérium “kommentárra sem érdemesnek” minősítette az ANSA olasz hírügynökségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik